Tanulmányok Pest megye múltjából II. - Pest Megye Múltjából 13. (Budapest, 2007)

Előszó

ELŐSZÓ Az előző tanulmánykötetünkben tett ígéretünkhöz hűen egy újabb - immár a hagyo­mány folytatása jegyében megjelent - kiadványt tarthat kezében a tisztelt olvasó. A Pest Megyei Levéltár nagyrészt fiatal levéltárosokból álló szerzőgárdája ismét a XVIII-XX. század időszakát érintő tanulmánycsokorral jelentkezik. A szerzők külön­böző témákon keresztül próbálják adalékokkal gazdagítani a megye történetét, ezáltal is elősegítve annak mind alaposabb megismerését. Ennek egyik ékes bizonyítéka az a tanulmány, amely a veresegyházi plébánia településeinek 173l-es demográfiai viszonyait tárja fel. A korábbi kötetünknél is alkalmazott kronológiai sorrendet alapul véve a következő tanulmány, egy a már az előző kiadványunkban megjelent munka szerves folytatása. Míg ott a szerző a megye gyámügyi szervezetét a kezdetektől az első gyámügyi törvény megjelenéséig mutatta be, addig jelen tanulmányában a szóban forgó törvényt, illetve az annak hatására megalkotott megyei szabályrendeletet tárja elénk. A következő tanulmány szerzője nem kisebb feladatra vállalkozott, minthogy egy 1974-es hangfelvétel alapján, egy „megkésett riport" keretében, megidézze nagybaczoni Nagy Vilmos (1884-1976) nyugalmazott vezérezredest, volt honvédelmi minisztert, aki a doni katasztrófa idején töltötte be ezt a fontos posztot. A felvétel szöveghű közreadásán kívül az író egy bevezető tanulmányban taglalja Magyarország II. világháborús történetét, amelybe beleszövi Nagy Vilmos személyes szerepvállalását, az akkori eseményekkel kapcsola­tos nézeteit. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a tábornok úr családjának, hogy nagybaczoni Nagy Vilmos iratainak letétbe helyezésével levéltárunk iratanyagát gaz­dagították. A következő tanulmány a háború után az agráriumban bekövetkezett változá­sokat boncolgatja, meglehetősen sajátos megközelítésben. A szerző ugyanis a földre­formot közigazgatás-történeti szempontból, a földigénylö bizottságok középpontba állításával vizsgálja. Az utolsó két munka az '50-es évekbe kalauzolja el az olvasót. Az első a kultúra terjesztésének egy szeletét, a Pest megyei mozihálózat kiépítését, és azok kultúragitációs tevékenységét taglalja, míg a sorban utolsó tanulmány a mező­gazdaság témaköréhez kanyarodik vissza. Ebben a szerző az 1953 és 1956 közötti hatalmi változások következtében kialakult helyzetet szem előtt tartva elemzi a be­szolgáltatást érintő enyhülési, majd visszarendeződési folyamatokat. A kötetünkben lévő tanulmányokat szakmájukban igen elismert személyek lektorálták, akiknek ezúton is szeretnénk megköszönni segítőkész, áldozatos munkáju­kat. Rajtuk kívül külön köszönettel tartozunk Szakály Sándornak a szakmai segítségéért. Budapest, 2007 decembere Dr. Héjj as Pál

Next

/
Thumbnails
Contents