Mohács előtti oklevelek a Pest Megyei Levéltárban. Átiratok és regeszták - Pest Megye Múltjából 12. (Budapest, 2007)
Oklevélszövegek és regeszták - 42. Szentgyörgyi Bazini Péter országbíró - 1505. február 26.
lévő birtokrészei miatt per keletkezett, ők fogott bírák által az ügyben megegyeztek, méghozzá a következőképpen. Először is a mondott László a felsorolt birtokrészekben lakó jobbágyai éves szolgáltatásainak a felét Margitnak adja, kivéve az Istwánháza területén a Körös folyón lévő vám bevételét, ezen kívül Sarzeg birtokban két jobbágyteleket átenged Margitnak, aki azokat maga választhatja meg és ugyanúgy a Nógrád megyei Koplyan birtokban lévő teljes birtokrészét is átengedi Margitnak, annak minden tartozékával és haszonvételeivel együtt. Továbbá Lászlónak a Nógrád megyében fekvő Junu birtokban lévő birtokrészét, amely jelenleg zálogban van, Margit szabadon visszaválthatja és addig használhatja, ameddig László a visszaváltás költségének felét meg nem téríti neki, akkor pedig a birtokrész felét át kell adnia. Végül pedig az említett vám miatt keletkezett perük végső lezárásaként a felek kötelezték magukat arra, hogy szent György nyolcadán fogott bírák előtt személyesen vagy ügyvédük által megjelennek, ahol a mondott László bemutatja minden, a vámra vonatkozó oklevelét és ha azokból kiderül, hogy az a nőágat és fiúágat egyaránt megilleti, akkor annak felét szintén átengedi a mondott Margitnak, azzal a feltétellel, hogy amennyiben Margitnak bármilyen nemű örököse születne, László a mondott birtokrészek felét átengedi neki és örököseinek, amennyiben viszont örökös nélkül halna meg, azok visszaszállnak Lászlóra és örököseire.- Amennyiben pedig valamelyik fél a fogott bírák ítéletét nem fogadná el vagy bármely módon ellene tenne, 100 aranyforintot kell letennie a másik fél részére. 43. IL Ulászló király- 1511. november 14. II. Ulászló felszólítja a földvári vámszedőket, hogy Kéve mezőváros polgáraitól vámot ne szedjenek és elfoglalt áruikat adják vissza, egyben megidézi őket színe elé. Eredeti, restaurált, hártyán papírfelzetes pecséttel, 28,7 x 20,7 cm, PML IV. 71. No. 47., DF 280118, Magdics István: Ráczkevei okmánytár XXXV. King Ulászló 11 commands the toll collectors of Földvár not to exact toll from the citizens of Keve, town benefited with royal rights and to return the goods collected from them and also summons them to appear. Ulászló IL fordert die Mautbeamter von Földvár auf, von den Bürgern des Marktfleckens Keve keinen Zoll zu nehmen, und die von ihnen beschlagnahmten Waren zurückzugeben, und lädt sie zugleich vor sich vor. Az oklevél szövege: Wladislaus Dei gratia rex Hungarie et Bohemie etc. fidelibus nostris nobilibus theloneatoribus in Feldwar constitutis nobis dilectis salutem et gratiam. Paucis ante diebus dum in oppido nostro Kewy ageremus, cives eiusdem oppidi nostri nobis graviter fuerunt conquesti, qualiter vos contra nostram predecessorumque nostrorum divorum regum gratiam et exemptionem ipsis concessam ab ipsis et rebus eorundem theloneum inconsuetum et indebitum exigeretis et eosdem varus multiplicibusque modis vexaretis. Quam rem tamquam indignam et nobis magnopere displicentem pati nolentes mandaveramus vobis, ut sub amissione thelonei illius ut de cetero ab ipsis oppidanis nostris rebusque eorundem tributum aliquid non exigeretis vos autem non curatis huiusmodi mandatis nostris, ab exactione tributi non solum non cessassetis, sed in despectum eorundem mandatorum nostrorum etiam certas res et mercantias eorundem oppidanorum nostrorum detinuissetis et recepissetis quam insolentiam vestram amplius ferre nolentes fidelitati vestre harum serie firmissime mandamus, quatenus statim visis presentibus omni difficultate posthabita res detentas ipsis oppidanis nostris restituere absque omni defectu debeatis, vos vero personaliter ad maiestatem nostram absque omni mora et excusatione venire daturi causam, 70