Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)
VARGA LÁSZLÓ: A közigazgatás „racionalizálása” Pest megyében /Az 1946. évi B-listázás lefolyása és revíziója/
A KÖZIGAZGATÁS „RACIONALIZÁLÁSA " PEST MEGYEBEN... méltányolni a kérelmét azért sem, mert bebizonyítottan nagy érdemeket szerzett azáltal, hogy az i/júságot minden erővel ki akarta szakítani a pártok befolyása alól, és sikerült is neki egy egyesületet életre hívni, amely teljesen fasiszta irányítású. [...] A demokratikus közigazgatásnak nincs szüksége ilyen fasiszta kalandorokra, akkor amikor a demokrácia is kitermeli soraiból a megfelelő embereket és Tokaji F. Béla helyén elvtársunk van." 6 '' De nem mindenki előtt volt elzárva a munkahely megszerzésének az útja. Voltak, akik a leépítésekben lehetőséget láttak arra, hogy ők maguk álláshoz jussanak. Egy a kommunista ideológiával egyetértő jegyző például a következő kérelemmel fordult az alispánhoz: „Születésem óta demokratikus, sőt kommunista voltam, s az vagyok ma is. [...j Most e demokratikus érában, mely éppen nekem való, dolgozni szeretnék, újra szeretném kezdeni az életet, hisz a Hitler átkozott háborúja minket mindenünkből kiforgatott, s megfosztott, most tudnék csak igazán a nép és a Kommunista Párt érdekében dolgozni, mert nincsenek a régi népellenes törvények és rendeletek, s most tudnám a nép és a párt érdekeit érzelmeim szerint szolgálni" 64 Azoknak a szerencséseknek az esetében, akiknél az ötös bizottság a közalkalmazottak ideiglenes szolgálatba állítását egyhangúlag elfogadta, felhívták az alispánt, hogy haladéktalanul rendelje el az érintettek munkába állítását. A B-lista revíziójának mértékét azonban nem könnyű megállapítani. Amíg magáról a leépítésekről igen pontos adatok szerepelnek, addig a visszavételekről az általam átnézett levéltári anyagban nem mindig egyértelműek a feljegyzések. Sok esetben csak azt tudhatjuk meg, hány fő visszavételére tettek javaslatot a községek jegyzői, a helyi pártszervezetek tagjai stb. Hogy közülük ténylegesen kik kapták viszsza az állásukat az nem minden estben derül ki. Mindenestre az is érdekes lehet, hány főre lett volna szükség a közigazgatási munka zavartalan működéséhez, úgyhogy az alábbi táblázatokban összesítem a visszavetteket, illetve, ha esetleg feltüntették a javasoltakat, akkor azoknak a számát is. Az első táblázat a járások területén dolgozók revízióját mutatja be. Ebben a járási és a járás területén található községi tisztviselőket egységesen számoltam, mivel néhol csak egy nevet említ a forrás, de azt már nem, hogy hova helyezték vissza az illetőt. Összefoglaló táblázat a visszavett alkalmazottakról' /járásonként/ Járás Visszavételre javasoltak Visszavettek Abonyi Nincs adat Nincs adat Alsódabasi 32 22 Aszódi Nem javasoltak senkit 0 w PML XXI. 4-a. 117/1946 64 PML XXI. 4-a. 25/1947 65 A táblázat a PML XXI. 4-a. 104/1946-os dosszié alapján készült. 244