Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

SCHRAMEK LÁSZLÓ PÉTER: A Pest Megyei Közgyűlés kapcsolata a császári hadsereggel III. Károly első török háborújának éveiben

SCHRAMEK LASZLO PETER esetek többségében mégis a szomszédos megyék kezdeményezték. A tavasz folyamán Heves és Külső-Szolnok kért értesítést az átvonulásokról; a Nógrád megyei nemesség kezdeményezte az együttműködést az adócsökkentés kérdésében. Mint minden háborús helyzetben, bizonyos foglalkozást űzőknek jó üzleti lehetőséget kínált a meginduló hadjárat; ez esetben a dunai hajósok jelentős jövede­lememelkedésre tettek szert, akik felemelték a fuvardíjat 8-ról 12, vagy még több forintra, ezért a király augusztus 6-án kelt rendeletével kötelezte a fuvarosokat a ko­rábbi viteldíj visszaállítására. 75 Az év elején a megye komoly gondot fordított a hidak és utak felújítására, ami Regal budai várparancsnok elismerését is kiváltotta. Júniusban már arról értesültünk, hogy a megye nem szervezte meg a budai vár felújításához a munkások kiküldését, emiatt júliusban a budai várparancsnok anyagi követelésekkel fordult a rendekhez. A jegyzökönyvekben nem találjuk nyomát annak, hogy közgyűlés bármilyen határozatot hozott volna a kérdésben. A katonai végrehajtás késlekedése talán a várkapitány belátá­sával is magyarázható. A hadsereg és a megye együttélése szabályozott keretek között mozgott. A török háború második éve (1716-1717) Az új pénzügyi és katonai év kezdetén, 1716. november 6-án tartották Pest megye első nemesi közgyűlését, ahol ismertették Bács megye panaszlevelét. A szom­szédos rendek arra panaszkodtak, hogy szekereiket Budáig nem váltották fel. 76 Az esetet több ok is magyarázhatja: a rossz szervezés, a megyék közötti előzetes egyezte­tés hiánya, és a Pest megyei fogatok temesvári elfoglaltsága. A november 17-i közgyűlés összehívását sorozatos rossz hírek tették szük­ségszerűvé. Egyrészt az alispán értesülései szerint az Altheim-ezred tíz századán kívül még a Trautson-ezred négy századát is Pest-Pilis-Solt megyének kellett eltartania. Ez túlzott terhet rótt volna a lakosságra a közgyűlés megítélése szerint, ezért Laskovics László másodalispánt Bécsbe küldték, hogy könnyítést érjen el az ingyenmunka és a tűzifa szállítás kérdésében, továbbá járjon közben a Trautson-ezred négy századának áthelyezéséért. Annak ellenére, hogy a másodalispán ajándékokat is felajánlhatott, tárgyalásai eredménytelenek maradtak. 77 Ezúttal a megvesztegetés sem hozta meg a kívánt eredményt. A budai ingyenmunka ellenértékének behajtását Regal nem halo­gatta tovább, mert egy hadnagyot és 21 közkatonát küldött az alispánhoz november 16-án. Az egység feladata ekkor még nem az erőszakos pénzbehajtás, csupán az erő­demonstráció volt. Erős kíséretet azért adott hadnagya mellé, nehogy a dunai hajóhí­don az átkelés alatt valami baleset történjen. 78 A rendek a már korábban kifizetett két 75 PML IV. l-a. XI. 182. F. 7 " PML IV. l-a. XI. 270. F. 77 ..[...] attribute) est eidem domino substituto vicecomiti authoritas diseretiones offerendi [...]" (PML IV. l-a. XI. 277. F.) 7X „[...]ut verő cum pecunia in ponté tempore transportationis aliquod infortunium ne accidat [...]" (PML IV. l-a. XI. 277. F.) 23

Next

/
Thumbnails
Contents