Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)
BALÁZS GÁBOR: A közalkalmazottak igazolása Pest-Pilis-Solt–Kiskun vármegyében a második világháború után
BALÁZS GÁBOR Igazolás 90,00% A PPSK vm. /-//. Központ Igazolóbizottságán tárgyalt, állami alkalmazottakat érintő ügyekben született döntések Mindent egybevetve azonban igazolások nem hozták meg a kívánt eredményt. A baloldal pártjai ezért továbbra is napirenden tartották a kérdést. Értékelésük szerint a hivatalokban "még óriási arányban jelen van a régifajta népellenes közigazgatás gárdája és sok vonatkozásban a szellem is ". l53 A köztisztviselők igazolása tehát 1946-ban lényegében befejeződött. Az igazolási eljárást, mivel az államigazgatásban dolgozóknak csak néhány százalékát bocsátották el állásukból, semmiképpen sem tekinthetjük egy, a középosztály ellen intézett sikeres támadásnak. Ezt a célt majd más intézkedésekkel, mindenek előtt a Blistázást előíró rendelet végrehajtásával érték el a hatalmon lévők. Tanulmányomban mindenekelőtt azt vizsgáltam, hogy a bizottságok milyen cselekedeteket, magatartásformákat hogyan ítéltek meg. Milyen jellegű, illetve milyen súlyú bűncselekményeket kellett elkövetni ahhoz, hogy valakit megfeddjenek, elbocsássanak, vagy más büntetéssel sújtsanak. A második világháború utáni évek vármegyei közigazgatásának története még számtalan érdekességet tartogat. Ezek feltárását fontos feladatnak tartom. Megítélésem szerint a helyi szinten lezajlott, számtalan ember életét döntően meghatározó folyamatok alaposabb megismerése által mélyebben meg tudjuk érteni Hazánk múltját is. A mára lassan letisztuló és történelemmé érő események körültekintő, elfogulatlan feldolgozása pedig hozzásegít bennünket, hogy a részekből lépésről lépésre összeálljon az egész, és a társadalom elé tudjuk tárni a huszadik századi Magyarország kudarcokkal, fájdalommal, de sokszor reményekkel teli, igaz történetét. I5Í Erdei Ferenc: Településpolitika, közigazgatás... 355. old. A Szociáldemokrata Párt XXXIV. Kongreszszusán elfogadott akcióprogram (1945. augusztus 18-20.). (Közli: Berényi, 84. o.) 219