Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)
HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története
PA TA Kl Ml HA L YNA K, ROZSA SA NDOR... Betyárok az 1848-as szabadságharcban 1848 végén, már a nyílt fegyveres harcok idején, a szabadságharc vezetői minden lehetőséget megragadtak, amivel a magyar harcoló csapatokat erősíteni tudták. Nemigen válogathattak az eszközökben, így nem meglepő, hogy amikor Rózsa Sándor felajánlotta a szolgálatait, Kossuthék kis hezitálást követően elfogadták azt. Valószínű, hogy Rózsa őszintén gondolta, hogy hazája hasznára válhat a küzdelemben, s bízott abban, hogy ez által visszaút nyílik számára a tisztességes világba. Igaz, hogy korábban súlyos bűncselekményt nem követett el, csak állatlopás miatt ítélték el 1836-ban másfél évre. 15 A kor gyakorlatának megfelelően az ilyen bűnökért, amennyiben az orvosi vizsgálat engedte, botbüntetést is kiszabtak, mintegy mellékbüntetésül, hogy a tolvaj emlékezetébe véssék az esetet. Rózsának is kiutalták az említett a tehénlopásért a 150 botot. Negyedévenként szétosztva 25-25-öt kapott, l6 az utolsó porciókat azonban nem várta meg, és tíz hónap eltelte után megszökött. A szökést követően elkezdődött számára a csavargó élet, amely kisebb megszakítást kivéve húsz éven keresztül tartott. Közben kísérletet tett arra, hogy viszszatérjen a békés polgári életbe, de a hatóságok elutasító határozata ezt lehetetlenné tette. 17 Kapóra jött számára az 1848. év végi hadi helyzet, amikor az Országos Honvédelmi Bizottmány, illetve annak elnöke Kossuth Lajos Magyarország védelmére önkéntes csapatok, úgynevezett szabadcsapatok szervezését látta szükségesnek. 18 Ezek tagjait megyebeli nemesek, kiszolgált katonák, parasztfiatalok adták. Tudunk azonban olyan szabadcsapatról is, amelyik többnyire börtönből szabadult rabokból állt. 19 Kossuth és az Országos Honvédelmi Bizottmány 1848 decemberében - a szorongatott katonai helyzet miatt - több rendelettel igyekeztek elősegíteni az önkéntes mozgó csapatok felállítását és hathatós alkalmazását. Célként azt fogalmazták meg, hogy e gerillacsapatok rendeltetése „nem az, hogy csatarendben álljanak az ellenség ágyúi elé, hanem hogy hangya módra az ellenséget körüllepjék, azt szüntelen nyugtalanítsák, [...] éjjelenkint az előttük ismeretes utakon és ösvényeken, oldalt és 15 1936. február 10-én a halasi Darabos István tanyájáról két társával együtt két tehenet rabolt el. Baltákkal és pisztolyokkal voltak felfegyverkezve, a kárvallott nem is gondolhatott ellenállásra. A bírósági tárgyaláson a gazda felesége felismerte a szembesítésre elövezetett Rózsát, bár ö a végsőkig tagadott. A társairól sem tett vallomást, s a későbbi elfogásaikor sem volt hajlandó senkit megnevezni közülük. Hallgatása utóbb a róla kialakult mítosz egyik forrása lehetett. (Dömötör Sándor: A betyárromantika. In: Fthnographia. 1930. 97. o.) Ir ' A bírósági ítéletek gyakran azt is előírták, hogy az utolsó adagot az elítélt a szabadulásakor kapja, emlékeztetőül. 17 1844-ben megpróbált a hatóságoktól amnesztiát kérni, de kérését elutasították. Ix Szabadcsapatokat szinte az ország egész területén szerveztek. Evzek többnyire portyázó lovascsapatok voltak, tagjaik javadalmait, kötelességeit utasításokban, illetve rendeletekben szabályozták. Általában a magyar hadsereg tagjaihoz hasonló ellátásban részesültek. A rendeletek a Közlönyben - a magyar kormány hivatalos lapja volt- jelentek meg. IJ Ilyen volt a Bihar vármegyében szervezett egyik - a Gazsy-féle - önkéntes csapat. 138
