Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)

HÉJJAS PÁL: Pataki Mihálynak, Rózsa Sándor elfeledett betyártársának története

HEJ J AS PAL A szájról-szájra járó történetek néhány közvetítő után úgy megváltoztak, többek között új szereplökkel egészültek ki, hogy a betyár nevén kívül semmi sem utalt az eredetére. Idős mesélők gyakran saját személyüket is beleszőtték a történetekbe, amit egy idö után talán már maguk is elhittek. Némely történet olyan, mintha egy pohár bor mellett született volna, mintegy a néprajzosok szórakoztatására. Nyilvánvaló, hogy az ilyen mendemondák hiteles forrásként nem jöhetnek számításba, történeti értéket nem képviselnek. Kitűnő példa erre a többször megénekelt Bogár Imre esete, aki - a dokumentumok tanúsága szerint - a családján belül talán a legkisebb gazember volt, mégis a legismertebb lett. Az apja (id. Bogár Imre), az unokabátyja (Bogár Mihály), sőt még az öccse (Bogár Jakab) bünlajstroma is hosszabb volt az övénél. Róla csak az bizonyosodott be, hogy a csapatuk tagjaként, amelynek ő soha nem volt a vezetője, jelen volt a rablásoknál. Egy kivételével - amikor egyik kirabolt áldozatukat, az alsódabasi Bereczky Miklóst ,felfejtesseP\ értsd megnyúzassál ijesztgette - nem kegyetlenkedett. Igaz, nem is tiltakozott társai erőszakoskodásánál. A legkegyetlenebb tettüket a jász-szentlászlói pusztán követték el, amikor egy ottani gazda, Szabó István tanyáját 1862. április 8-án késő este meglátogatták, hogy abrakot és szállást kérjenek. A gazda nem volt otthon, csak a fia, lánya és egy kanászgyerek, akik félelmükben nem mertek ajtót nyitni a betyároknak. Az öreg Bogár Imre ezen felháborodott és káromkodások közepette belőtt az ablakon, de nem talált el senkit. A gazda fia is puskát ragadott, kilőtt az ajtórésen, és fejen találta az öreg betyárt, aki rögtön meghalt. Erre a többiek a bentlévökre gyújtották a házat. A tettet maga a banda akkori vezére, Baski György követte el, ő ment fel egy létrával a háztetőre, és egy szalmacsóvával felgyújtotta a tetőt. Az oltásra odasereglett szomszédokat lövöldözéssel tartották sakkban, nehogy valaki segítségére legyen a házban lévő gyermekeknek. Nem rajtuk múlott, hogy a bentiek túlélték a tüzet. Leleményesen megtalálták az egyedüli megoldást: a földes szobában sarat készítettek, és azzal betapasztották az ajtót és az ablakot, hogy a füst ne jusson be. „További sorsukat a gondviselésre bízván"' várták a reggelt. Az istálló is kigyulladt, 4 szarvasmarha és 16 sertés bennégett. A betyárok a tűz után eltávoztak, a gyermekek pedig reggel csodával határos módon, épen jöttek ki a teljesen leégett házból. Mivel ebből a társaságból elsőként a fiatal Bogár Imre került a rögtönítélö bíróság elé, nagy nyilvánosság előtt történt az elítélése és kivégzése. Ügyét nagy hírverés és felfokozott érdeklődés kísérte. A korabeli sajtó részletesen beszámolt az eseményekről. A Pesti Napló megírta,

10 hogy ezrek állták körül a pesti vármegyeházát, úgy, hogy a vesztőhelyre vonuló menet csak lassan haladhatott. Sokáig tartott, míg kiértek az Üllői út végére, az akasztás helyszínére." A tömegről elítélően írt az újság: „Sokak előtt méltán tűnt fel szomorítónak azon tompult erkölcsre mutató mohó kíváncsiság, mellyel még művelt (?'.) osztályhoz tartozó nők is törekedtek a bitófa közelébe jutni, hogy a borzasztó jelenetnek tanúi lehessenek. A kivégzett ruháit a söpredék közbotrányra leszaggató, magával vivén darabjait, melynek babonából varázserőt tulaj donít(!!)." Móra Ferenc „A Madarásztói szépasszony"-ban szintén írt 10 1862. július 22-én. " A megyeház középső, ún. „akasztó" udvarán ekkor már nem tartottak kivégzést. 135