Tanulmányok Pest megye múltjából - Pest Megye Múltjából 11. (Budapest, 2006)
BORBÉLY RITA KATALIN: Pist-Pilis-Solt törvényesen egyesített vármegyék árva- és gyámügye az első gyámügyi törvény megjelenéséig
BORBÉLY RITA KATALIN selő hagyatékoknál ezentúl, a községi elöljáróság és a községi jegyző fog leltározni. A belügyminiszter 1877. január 6-án e rendeletet az 1876. október 3-án kelt 39 529. sz. rendeletével együtt már megküldte Pest-Pilis-Solt-Kiskun megye közönségének az 59 515/1876 sz. leiratában. A 39 529 sz. belügyminiszteri rendelet megerősítette, hogy a csekélyebb értékű hagyatéki vagyon leltározásánál a községi elöljárók, illetve a jegyzők, a bíróságok felkérésére készítik el a leltárt az 1868. évi LI V. törvénycikk „ a polgári törvénykezési rendtartásról" értelmében. 90 A törvény VII. fejezete foglalta össze az örökösödési eljárással kapcsolatos összes tudnivalót. Miután a polgári társadalom megkívánta a gyámsági ügyek egységes rendezését, megszületett a várva várt 1877. évi XX. törvénycikk „a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezéséről". A belügyminiszter által megküldött törvényt a megye közgyűlésén (446. sz. alatt) 1877. augusztus 28-án olvasták fel. 91 A belügyminiszter maga is rendeletet adott ki (47 046. sz. alatt) 1877. november 11-én a törvény életbeléptetése tárgyában. Tanulmányom végén a következő táblázat segítségével próbáltam összefoglalni PestPilis-Solt t. e. vármegyék gyámügyi szervezetének alakulását az 1877-es törvényi szabályozásig. Ev 18031848 18481849 1851-1861. július 1861. július 1867. július 1867. július1871 1872-1877 A szerv neve állandó árvaküldöttség árvaszék járási árvabizottmányok Központi Árvalörvényszék Központi árvatörvényszék. Kecskeméti és Kalocsai megyei törvényszék Árvahatósága Központi Árvaszék Hivatal Iktató hivatal Kezelő hivatal Iktató hivatal Kiadó hivatal Irattári hivatal Segédhivatal: Központi Árvaszámvevőség, Árvaügyészség Ügyészi hivatal. Számvevői hivatal. Közgyámi hivatal. Kezelési hivatal A szerv felügyelője Megyei bizottmány Megyei bizottmány Járásbíróság, 1854-tól Főszolgabírói Hivatal Megyei bizottmány Megyei bizottmány Megyei bizottmány "" PML IV. 410-c. 785/1877 Lt. sz. 198/1877 <JI PML IV. 403-a. PPSK vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek. 1877. évi jkv. 446. sz. határozata 127