1956 Pest megyében II. - Pest Megye Múltjából 10. (Budapest, 2006.)

III. Válogatott szemelvények a járási, városi, és községi iratokból - 4/e. Jegyzőkönyv az MSZMP Dabasi Járási Intéző Bizottság aktívaüléséről 1956. november 30.

III. VÁLOGATOTT SZEMELVÉNYEK A JÁRÁSI, VÁROSI, ÉS KÖZSÉGI IRATOKBÓL hatatlanok, hamarosan le kell váltani. Egy községben legyen csak húsz párttag, de azokra mindenkor lehessen számítani. Havasi elvtárs: Ennek a tragikus napoknak az okozói a vezetőink voltak. Nem érvé­nyesült a demokratikus centralizmus. Rákényszeríttettük a párttagjainkat arra, hogy csak olyat mondjanak, ami nekünk tetszik. Befogtuk a szájukat. Megoldódott az emberek nyelve mikor a Farkas Mihály 152 ügyével kapcsolatos KV ha­tározatot 153 tárgyaltuk. Erről jegyzőkönyv is készült. Az a baj, hogy tapsoltunk akkor, mikor Nagy Imrének a tevékenységét leleplezték és tapsoltunk, mikor Nagy Imrét rehabilitálták. Az ellenforradalom az első percekben megmutatkozott. Sőt már előbb. Például Gyónón Gyéresi Ede kint járt a volt birtokán és azt a kijelentést tette, hogy két hét múlva átveszi a birtokot. Ezt jelentettük a BM-nek fBelügyminisztérium], de intézkedést nem eszközölt. Zsiros elvtárs: Meg kell mondanom, hogy szomorú emlékeim vannak az elmúlt napok­ról és hetekről. Engem is kerestek a lakásomon fegyverrel és az életemre akartak törni. De ennek okát magunkba kell keresni, mert bennünk van a hiba. Simultunk mindég, mint a kutyák. Az ellenség fejlődött, mi meg lemaradtunk. Fegyvert nem kaptunk, ami a legna­gyobb hiba volt. Itt kijelentem, hogy ezután se tagadom le a párttagságomat, még ha az életembe kerülne is. A nemzetemet és a családomat mindenkor megvédem. Boros elvtárs: A fő munka és a legfontosabb tennivaló a politikai organizáció kiépítése. Továbbra is védeni kell, amit eddig megvéd tünk. A párt régi munkastílusának teljes elvetésére kell törekedni. Jobban figyelembe kell venni a vezetők beállításánál a tehetséget. Nem alkal­mas embereket ne állítsunk be vezető funkcióba. Hiba volt, hogy statisztikai adatokat gyűjtöt­tünk és nem néztük meg kik kerülnek a pártba. Őszinte politikai munka legyen egyes társadal­mi rétegek felé. Kollektív vezetést, de ne akármilyen legyen, érvényesüljön is az. Formalitásról volt szó, nem pedig testületi vezetésről. A párt végrehajtó szerve ne nőjön a testületi szerv fölé. Törekedni kell, hogy ne a parancsolgatás, rábírás, hanem a megnyerés legyen a cél. A párt ne parancsolgasson, utasítgasson, ne adminisztrációval dolgoztasson, hanem igyekezzen meggyőz­ni az egyes szervekben lévő tagjait. Nem szabad a párt embereit csalhatatlannak tartani. Az a vezető, akit ma megválasztanak, mindjárt találja meg az utat a helyes vezetéshez. A kívülről jövő bírálatot is el kell fogadni. Szabadon szóljon, fejtse ki véleményét, és ha helyes, tartsák tiszteletbe. Bevezettük azt, hogy nem volt célszerű megmondani a bírálatot. A mezőgazdaság átszervezése és megoldása most is a legfontosabb feladatok közé tartozik. Az agrárkérdés meg­oldásáról nem mondtunk le. A múlt hibáiból okulva biztosítani kell: teljes társulási, termelési, értékesítési pénzgazdálkodási szabadságot. Fejlettebb lenne a mezőgazdaság, ha nemcsak egy ország mezőgazdaságát utánoznánk. Figyelembe kell venni a földek sajátosságát. Meg kell nézni a többi európai országok társas gazdálkodását. Szabad önrendelkezést kell biztosítani a tsz-eknek. Sokat ártottunk a tsz-vezetők megválasztásánál. Nem minden 152 Farkas Mihály (1904-1965) részt vett a spanyol polgárháborúban, majd a Szovjetunióba került. 1944 végén tért vissza Magyarországra és 1945-ben belügyi államtitkár lett. 1946-ban főtitkár-helyettessé választották. 1948. szeptember 9. és 1953. július 2. között honvédelmi miniszter volt. A személyi kultusz idején elkövetett törvénysértő cselekedetek egyik irányítója. 153 A törvénysértésekért viselt politikai felelősség kérdése az SZKP XX. kongresszusa után került ismét előtérbe. A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1956. március 12-13-ai ülésén foglalkozott az SZKP kongresszusának jelentőségével és a magyarországi személyi kultusz káros következményeivel. A KV bizottságot küldött ki Farkas Mihály politikai felelősségének megállapítására. Több hónapos vizsgálódás után a Központi Vezetőség 1956. július 18-21 -i ülésén tárta a KV nyilvánossága elé a Farkas Mihály bűneit taglaló zárójelentést. Az elmarasztaló jelentés nyomán Farkas Mihályt kizárták a pártból, felmentették valamennyi párt- és állami tisztség alól, de a büntetőjogi felelősségre vonás elmaradt. f 140

Next

/
Thumbnails
Contents