1956 Pest megyében I. - Pest Megye Múltjából 10. (Budapest, 2006)
KÉPEK JEGYZÉKE: - 2. A szovjet katonák barátkozásuk jeléül ilyen jelvényeket osztogattak a gyerekeknek Nagykőrösön a forradalom idején
ELŐSZÓ HELYETT mértékben is eltért, néha hetekig, hónapokig járkált a politikai szintek között, míg valamelyik magát többszörösen körbebiztosított vezető apparatcsik rá mert bólintani. 109 Az emberek többségének azonban nem kellett három évtizedet várni, nagyon is tisztában voltak azzal, hogy mi történt 1956-ban, hiszen a családon belüli - szülői, nagyszülői - szabad tájékoztatást a hatalom birtokosai nem tudták megakadályozni. Az emberek - sokszor már gyermekfejjel - megtanulták, hogy a tankönyvekben leírtak, vagy a propagandistákká züllesztett szerkesztők által felügyelt újságokban közöltek az ellenkezőjét állítják, mint amit ők otthon hallottak. Azt is megtanulták, hogy az otthon hallottakról másutt nem volt szabad beszélni. Ez a szellemi elnyomorítás volt jellemző szinte minden kényes kérdésben a szocializmus éveiben. 1989-ben azután megtörtént a már ismertetett módon a forradalom átkeresztelése, de csak néhány korábbi vezetőnek okozott válságos pillanatokat '56 népfölkeléssé, majd forradalommá „válása". 1956-ban egy háborúban legyőzött, majd azt követően porig alázott és kizsákmányolt, lelkében megnyomorított nemzet nyerte vissza önbecsülését. Amikor a függetlensége kivívására a legkisebb esély is kínálkozott, nem habozott szembeszállni az elnyomójával. A magyar nép példát mutatott az egész világnak hősiességből, önfeláldozásból. Még bukásában is erkölcsi tartást adott az itthon maradóknak, lelkierőt ahhoz, hogy kibírják a vereség utáni évtizedeket, amelyben ismét a szolgaság várt rájuk. Amikor újra eljött a szabadság órája, nem volt az országban olyan erő, amely a szocializmus mocsarába vissza tudta volna kényszeríteni a függetlenné vált nemzetet. 1956-ban a szabadság csak néhány napra adatott meg, de az akkor hozott véres áldozat nem volt hiábavaló. Szerepe volt abban, hogy az ország a szocializmus csődje után oly könnyen és immár vér nélkül tudott rátérni a helyes útra és elfoglalhatta helyét a demokratikus és független nemzetek sorában. Az út, ami idáig vezetett, nagyon hosszú volt és szenvedéssel teli; ott kezdődött a Magyar Rádiónál 1956. október 23-án este, amikor eldördültek az első lövések. Budapest, 2006. októbere Héjjas Pál igazgató 109 Évekkel később azután egy-egy ilyen megnyilvánulást az illető komoly politikai hőstettnek tüntethetett fel. Ilyen ellenállóból hirtelen sok lett 1990 után. Nem csak magyar jelenségről lévén szó, ide illik Garibaldi méltán híressé vált mondása, a győzelem után hirtelen megszaporodott harcostársakról: „kevesen voltunk, de sokan maradtunk". Állítólag a „vörösinges" önkénteseinek, a marsalai partraszállásban részt vett „Marsalai ezer"-nek a száma nőtt meg több ezerrel utólag, immár a győzelem kivívása után. § 37