1956 Pest megyében I. - Pest Megye Múltjából 10. (Budapest, 2006)
Adattár - Bugyi
ADATTAR f Dec. 12.: A Keményfémipari üzem dolgozóinak munkástanácsa lefegyverezte a munkásőrséget, és az őrség fegyverét az irodákba hordták szét. A fegyvereket csak a szovjet tiszti csoport felszólítására adták vissza. 178 Dec. 19.: Az éjszaka folyamán mésszel a következő feliratokat írták fel: „Halál a kommunistákra, le a rendőrséggel!" A rendőrség egyes tagjait név szerint is, írásban megfenyegették. 179 D. N.: Budapesten életét vesztette Rózsási László, Ladányi Imréné, Molnár Pál, Rádóczi János, megsebesült Balogh Kálmán, Nagy Lajos, Varga István. A Nemzetőrség tagjai: Zöldi (parancsnok), 180 Huszár László, Fóris István, Rózsássy Tibor, 181 Sándor Géza, Kovács István László 182 Bugyi Okt. 27.: 10 órakor 10-20 fős fegyveres csoport kezdte meg a felvonulást, majd ez duzzadt fel kisebb tüntető tömeggé, akik nemzeti színű zászlóval vonultak a tanácsháza elé. Közben a vörös csillagokat eltávolították az épületekről. 183 Este kb. 200 fős tüntetés volt a tanácsháza előtt. Megválasztották a Forradalmi Munkás Tanács 6 tagját. Ez a szerv gondoskodott a község és a tanácsháza védelméről, ezért begyűjtötték a lakosságtól a fegyvereket. 184 Szőke Sándor vállalta, hogy a közrend biztosítását irányítja. Okt. 28.: Csernus Lászlót és Szőke Sándort delegálták a Dabasi Járási NB értekezletre, Dabasra. Közben a Munkástanács már községi nb-t akart alakítani, de ez nem sikerült. Délután érkezett vissza a két küldött Dabasról, akik magukkal hozták a Dabasi Járási Nemzeti Bizottság ajánlását, miszerint hozzák létre a helyi nb-t Csernus László vezetésével. A Munkástanács titkos szavazást szervezett, de aznap este még nem választották meg az nb-t. Ennek ellenére a község vezetői hangosbemondón bejelentették, hogy lemondanak hivatalukról. 185 Devecseri József 186 a tanácsházára ment, kihordta az önkényuralmi jelképeket és összetörte őket. Koltai András volt begyűjtési biztost láncra verve bekísérték a tanácsházára, de Csernus nb-elnök elengedte, és azt ajánlotta neki, hogy hagyja el egy kis időre a falut. 178 Rendőrségi jelentések I. 533.1. 179 Rendőrségi jelentések II. 161. 1. 180 Nyugatra távozott. Monográfia 155. I. 181 PMÜ 10169/1958 182 Sándort 2 év 6 hónap; Kovácsot 1 év börtönbüntetésre ítélték. PMB 509/1957 183 Czagányi 653. 1. 184 PMB 76/1958 185 Czagányi 657.1. és PMB 76/1958 186 5 év börtönbüntetésre ítélték. PMB 1309/1957 59