1956 Pest megyében I. - Pest Megye Múltjából 10. (Budapest, 2006)

Adattár - Bernecebaráti - Biatorbágy

ADATTÁR mire a tankból riasztólövéseket adtak le. Két fiatal felugrott a tank tetejére és teljes erővel ütni kezdték, a tank kis idő múlva megindult és Budapest felé távozott. 105 Okt. 28.: Megalakult a nemzeti bizottság. Elnöke Kovács János, volt vb-elnök lett. 106 Okt. 29.: Nemzetőrséget szerveztek, melynek vezetője Tóth Imre lett. Utasítást adtak a vadászfegyverek begyűjtésére. 10 ' Okt. 31.: Ujabb nb-ülést tartottak, ahol egyes személyek, köztük Szász Lóránd, az ifjúság vezetője, kifogásolták a választások lefolytatásának módját és a megválasztott sze­mélyeket, ezért Kovács János lemondott, helyébe pedig Várnai Györgyöt választot­ták meg. A titkárok Kecskés László és Szász Lóránd lettek. 108 Lemondott a nemzetőrparancsnok is, őt Békefi Ferenc váltotta. Nov.: Kecskés a Kisgazdapártot, Várnai az SZDP-t szervezte. 109 Dec. I. és 8.: Várnai György szerkesztette a „Bia és Torbágy NB Tájékoztatója" című röp­lapot, amiből összesen 2 szám jelent meg. Terjesztésükben és sokszorosításukban Szász Lóránd és Kecskés László is segédkezett. 110 Dec. 9.: Várnai nagygyűlést hívott össze, ahol felolvasta a Nagybudapesti Munkástanács memorandumát. ' 11 Dec. 28.: A hatalmas adósságot felhalmozó Dózsa Tsz taggyűlésének többsége a feloszlatás mellett döntött Ebner György könyvelő beszámolója után. 112 Dec: Nagy András 113 épületek falára kommunista-ellenes jelszavakat festett. D. N.: Kísérletet tettek a Budai Járási Nemzeti Bizottság létrehozására és meghívókat küld­tek ki az egyes községekbe, de csak 8 község képviselői jelentek meg. m Határozatot hoztak Bia és Torbágy különválasztásáról. 115 Szász Lóránd és Kátai János az iskolából elhozták a káderlapokat. 116 Kecskés László az MDP székházát lepecsételte. 117 Feloszlott a ktsz, valamint a Béke Tsz. 118 105 Nem állapítható meg egyértelműen, hogy a címeravató ünnepségen történt-e mindez, de ez a legvalószínűbb. „Forradalom és meghurcol­tatás - Egy biai gazda emlékeiből" Pest Megyei Hírlap 1994. aug. 22. 106 PMB 1714/1957 107 PMR 1714/1957 108 PMB 1714/1957 109 PMB 1714/1957 110 PMB 1714/1957 111 PMB 1714/1957 112 Ebner első fokon 2 év 6 hónap börtönbüntetést kapott, másodfokon felmentették. PMB 1571/1958 113 Monográfia 161. 1. 114 Monográfia 161. 1. 115 Ezt az újjáalakult tanács nov. 24-én jóváhagyta. Biatorbágy Tü. jkv. 1956. nov. 24. 116 PMB 1714/1957 117 PMB 1714/1957 118 Biatorbágy Tü. jkv. 1956. nov. 24. » 53

Next

/
Thumbnails
Contents