1956 Pest megyében I. - Pest Megye Múltjából 10. (Budapest, 2006)
Adattár - Pécel - Penc
ADATTÁR A Nemzeti Bizottság tagjai: Huszár Győző, 973 Bereczki László 974 A Nemzetőrség tagjai: ifj. Szabó Lajos (parancsnok), Kecskés Béla, Polgár László, Lukács Károly, ifj. Kecskés Károly 975 Pécel Okt. 27.: A községben ismeretlen személyek röplapokat olvastak fel, ezzel Pécelen is kezdetüket vették a forradalmi események, melyek során a középületekről leverték a vörös csillagot. A rendőrség lefegyverzése után megalakult a nemzetőrség. Nov. 5.: Agyútűz során Fekete Béla házát szovjet harckocsi lövedéke érte, Fekete Béla, felesége és két kiskorú gyermeke ennek következtében meghalt. 976 Dec. 4.: Az októberi eseményekben vállalt szerepük miatt Mihály György, Bajkai István, Kovácsik József, Szabó Istvánné, özv. Bene Jánosné tanácstagoknak le kellett mondaniuk. 977 D. N.: Dr. Kádár Endre részt vett a Független Kisgazdapárt alakuló ülésén és további szervezésében. 978 Az Egészségügyi Állandó Bizottság jelentése szerint a forradalom napjaira esett a skarlátjárvány a faluban. 979 Lázár Mihály és Nagy László a budapesti harcokban életüket vesztették, Sellei Ferenc katonai szolgálat teljesítése közben halt meg. 980 A Nemzeti Bizottság tagjai: Lehoczki Endre (elnök) 981 A Nemzetőrség tagjai: Kapuvári József (parancsnok), 982 Szakálas Zoltán (parancsnok) 983 Penc Okt. 25.: Kosdról érkezett fiatalok az esti órákban eltávolították az épületekről a vörös csillagokat, és ledöntötték a szovjet emlékművet. 984 Okt. 27.: Fiatalok a szovjet vezetők földműves-szövetkezeti boltban található műveit elégették. 973 1 év börtönbüntetésre ítélték. PMB 1649/1957 974 Monográfia 167.1. 975 1957-ben rendőri felügyelet alá helyezték őket. Monográfia 167. 1. 976 PMT Igazg. Oszt. 35112/1958 977 Pécel Tü.jkv. 1957. júl. 27. 978 A Monográfia adatai szerint operatív célra felhasználva. (113. 1.) 979 Pécel Tü. jkv. 1957. márc. 18. 980 PMT Eü. Oszt. ír. 64197/1957 981 Böőr 151. 1.; A Monográfia adatai szerint operarív célra felhasználva. (171. 1.) 982 Monográfia 112.1. 983 Böőr 172.1. 984 Váci Járási Tanács Titk. ir. 1956. okt. 25. - Feltehetően a szovjet hősi emlékműről lehetett szó. t 158