1956 Pest megyében I. - Pest Megye Múltjából 10. (Budapest, 2006)

Adattár - Nyáregyháza - Nyársapát

ADATTÁR Okt. 27.: Megalakult a 14 fővel a nemzeti bizottság, mely kezdetben a vb-vei együtt dolgo­zott. Ezen a napon ismeretlen személyek feldúlták a párthelyiséget. 913 Okt. 28.: A márianosztrai kiszabadult rabokat szállító vonat előtt Nógrádverőce állomás­nál a síneket felszedték, ezért a vonat nem tudta Vác felé folytatni az útját. 914 Nov. ].: Munkásgyűlés volt a téglagyárban, melyet Schleng Mihály hívott össze, és a mun­kástanács felállítása mellett érvelt. Itt Reviczky Sándor 915 is beszédet mondott. 916 Nov. első fele: Fegyvertelen szolgálat biztosította a közrendet a községben. A Nemzeti Bizottság tagjai: Soós Raffael 917 , Kovács István, Rózsahegyi Géza, Leopold Ferenc, Leopold Frigyes, Lászlófi István, Fülöp József, Gubacsi János, Csele József, Bondor Béla, Schiffer Imre, Borszéki Imre 918 A Nemzetőrség tagjai: Kiiment Gyula (parancsnok) Nyáregyháza Okt. 29.: Nagyobb tömeg gyűlt össze, amely Lengyel Gyula és Kővári Ferenc vezetésével követelni kezdte a tanácsfunkcionáriusok leváltását. Megalakították a nemzeti bizottságot, melynek elnöke Lengyel Gyula lett. Ezután megalakították a nemzetőrséget is. 919 A Nemzeti Bizottság tagjai: Lengyel Gyula (elnök), 920 Sztanyik József (alelnök) 921 A Nemzetőrség tagjai: Kővári Ferenc (parancsnok) 922 Nyársapát Okt. 27.: Az Előre Tsz-ből 6-8 személy a tanácsháza épületéhez ment, s kérték a címer és a kommunista vezetőket ábrázoló képek eltávolítását. A tanácsi dolgozók engedtek a kérésnek. A földműves-szövetkezet boltja előtt 100-150 ember húst követelt, onnan 20-25 személy a pártházhoz vonult. 6-8 bement az épületbe, s a Sztálint illetve Rákosit ábrázoló képeket és szobrokat összetörték. 925 A berendezés egyéb tárgyait (zászló, szovjet képek) épségben hagyták. 924 913 Monográfia 146. 1. 914 PMÜ 1381/1957 915 2 év börtönbüntetést kapott. PMB 1092/1957 916 PMB 1092/1957 917 Másodfokon 7 hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. PMB 1773/1957 918 Nógrádverőce Tü. jkv. 1956. nov. 26. 919 Monográfia 83.1. 920 1957-ben rendőri felügyelet alatt állt. Böőr 151. I. 921 1957 nov. 25 - dec. 23-ig internálták. Böőr 162. 1. 922 1957. máj. 28 - jún. 20-ig internálták. Böőr 172.1. 923 Nyársapáti Biz. ir. 003/1957 (Böőr gyűjtemény) 924 PMT Műv. Oszt. ir. 66743/1957 # 148

Next

/
Thumbnails
Contents