1956 Pest megyében I. - Pest Megye Múltjából 10. (Budapest, 2006)

Előszó helyett

ELŐSZÓ HELYETT Ilyen előzmények után kezdődött el délután háromkor a tüntetés a Petőfi-szobornál, majd a tömeg átment Budára a Bem-szoborhoz, ahonnan a Parlamenthez vonultak. Lehettek vagy 200 ezren, és lelkesen követelték Nagy Imrét. Azért őt, mert az egész magyar vezető garnitúrából ő volt az egyetlen, akiben még bíztak. Az akkori párt- és állami vezetők között nem volt más, akivel szót érthettek volna, nem volt senki, aki ne a merev szovjet gazdaságpolitikát és a kegyetlen szovjet vezetési stílust próbálta volna Magyarországon alkalmazni. Pedig Nagy Imre is „moszkovita" volt, éveket töltött együtt Moszkvában Gerővel, Révaival, Farkassal, Rákosival. Ismerte őket, és jól ismerte a szovjet viszonyokat, a leszámolásokat, az ottani „problémamegoldó" módszereket. A kötelező önkritikát, a cselszövéseket, a hátbatámadásokat. Barátság soha sem alakult ki az ottani emigrációban a magyarok között. Ez az ottani légkörben ismeretlen volt. Soha nem tudták, mit hoz a holnap, és ki kit fog másnap beárulni, kit mikor visznek el a hatóság emberei, úgy, hogy soha többé elő ne kerüljön. Kérdezősködni pedig még egymás között sem mertek. Moszkvában Nagy Imre jól alkalmazkodott mindehhez, jól kiismerte magát az elvtársai között, és Malenkov személyében jelentős szovjet politikust tudhatott maga mögött. Mikor a második világháborút követően hazatért Magyarországra, többnyire mezőgazdasággal kapcsolatos vezető posztokat töltött be. A mezőgazdaság irányításában nézete eltért a szovjet iránytól, amiért több bírálat érte itthon is. Több kormányban vett részt, egyszer még a „parasztnyúzó miniszter"-i beosztást

23 is megkapta Rákositól. Bár nem mindenkor értett egyet a párthatározatokkal, azokat minden esetben végrehajtotta. Hűséges tagja maradt a pártnak, s nem fordult szembe vele akkor sem, amikor kizárták belőle. Amiben különbözött vezető társaitól, az nem politikai hitvallása volt, hanem a jelleme. Nagy Imre ugyanis őszinte ember volt, s fenntartásait, ha voltak, elmondta akkor is, amikor ezért hátrányt szenvedett.

24 1945-ös hazajövetele után moszkovita társaihoz való viszonya nem sokat javult az évek során, sőt Rákosival és Gerővel kimondottan rossz lett. Túlzottan magabiztos volt velük szemben, talán moszkvai kapcsolataiban bízott. Ez általában megfelelő védelmet jelentett, de amikor Moszkvában is változott a vezetők közötti erőviszony, az kihatott a csatlós államok vezetőire is. 1955 tavaszán ezt tapasztalhatta meg Nagy, amikor Moszkvából elengedték a kezét, és ezt Rákosiék könyörtelenül kihasználták. Nemcsak a miniszterelnöki posztját vették el tőle, de meg kellett válnia a Hazafias Népfront alelnöki tisztétől, országgyűlési képviselői mandátumától, budapesti tanácstagságától, sőt még az akadémiai tagságától is. Még a könyveit is eltüntették a könyvesboltokból és a könyvtárakból. Mindezeket fegyelmezett párttagként elviselte. Arra azonban ő sem számított, hogy még abban az évben az MDP-ből is kizárják. A pártból való eltávolítását már nehezen viselte el, megkönnyezte.

25 A letartóztatást azonban mindvégig elkerülte, mert Rákosi ezt nem merte a saját szakállára megtenni. Ügy tűnt, hogy ehhez nem kapta meg a moszkvai vezetők hozzájárulását. 23 A népnyelv a begyűjtési minisztert hívta így. Nagy 1952. I. 5. - 1952. XI. 14. között töltötte be ezt a posztot. Ezt megelőzően élelmezési miniszter (1950. XII. 16. - 1952. I. 5.), utána pedig miniszterelnök-helyettes (1952. XI. 14- - 1953. VII. 4.) volt, és e beosztásokban is hozzá tartozott a begyűjtés felügyelete. 24 A pártfegyelem kötelezően előírta a tagoknak, hogy bukáskor még önkritikát is gyakoroljanak. Nagy Imre ezt - igaza tudatában - több esetben nem volt hajlandó megtenni. Egyébként többnyire fegyelmezett párttagként viselkedett. 25 Méray Tibor: Nagy Imre élete és halála, [Bp.] 1989. 122. 1. 12