1956 Pest megyében I. - Pest Megye Múltjából 10. (Budapest, 2006)
Adattár - Kartal
ADATTÁR Okt. 29.: A hangosbemondón keresztül összehívták a falu lakosságát és 10-12 óra között tüntetést és felvonulást tartottak, ahol Vincze Dezső plébános mondott megnyugtató beszédet. Megválasztották a 14 tagú nb-t, melynek elnöke Döme József vb-elnök lett. Az nb két tagja mindig a nemzetőrségnél volt, hogy felügyelje annak a tevékenységét. A nemzeti bizottság folyamatosan működött decemberig. 627 Dec. 8.: Délután katonaság érkezett, akik véglegesen megszüntették az nb-t, és visszaállították a régi rendet. 628 A Nemzeti Bizottság tagjai: Döme József (elnök), 629 Kovács Antal, 630 Vincze Dezső, Kamarás Ferenc, ifj. Forgács Márton, Róth János, Botlik Pál, ifj. Biros Ferenc, ifj. Kálvin István, Surman István, Harazin János, Alstetter Antal, Balogh János, Jasper Kázmér Kartal Okt. 23.: Az események békés felvonulással kezdődtek, majd sor került a vörös zászlók, és csillagok eltávolítására a középületekről. A Budapestről hazaérkező munkásokkal kiegészült tömeg elégette a párt iratait, majd a tanácsházára vonult. Gódor Sándor 651 behatolt az épületbe és pisztollyal a kezében kizavarta onnan a helyi tanács- és pártfunkcionáriusokat, majd összetörte a tanács rádiókészülét. 632 A tömeg - köztük Sőregi József- feldúlta a községi párthelyiséget, ahol elégették a vörös zászlót és összetörték a Lenin- és a Sztálin-szobrot. 633 Péter István és Hídvégi János felkeresték Cserni József kartali párttitkárt aszódi lakásán, és arra akarták kényszeríteni, hogy a lakosság előtt adjon számot addigi tevékenységéről. 634 Okt. 27.: Megalakult a nemzeti bizottság a kultúrteremben, ahol az egybegyűltek azt hangoztatták, hogy a tagok közé vb-tagok nem kellenek. 635 Megalakult a nemzetőrség. D. N.: Bankó Kálmán a forradalom idején kocsijával a község kenyérellátását biztosította. Az átvonuló szovjet csapatok egyik tankjával összeütközött és súlyosan megsebesült. 636 Ottó Gyula Záhonynál szolgálatteljesítés közben a mozdonyon halálos lövést kapott. 637 627 Monográfia 37.1.; PMB 76/1958; PMÜ 833/1957 (Böőr gyűjtemény) 628 PMB 76/1958 629 PMB 76/1958 630 Közbiztonsági őrizetbe helyezték, 1958. márc. 15-én szabadult. Monográfia 38. I. 631 1957-ben közbiztonsági őrizetben volt. Monográfia 96. 1. 632 Kartal Tü. jkv. 1957. máj. 17. 633 Sőregi Amerikába disszidált. Monográfia 96. 1. 634 Péter Istvánt első fokon 2 év, másodfokon 1 év 6 hónap; Hídvégi Jánost első fokon 1 év 2 hónap, másodfokon 8 hónap börtönbüntetésre ítélték. PMB 775/1957 635 Kartal VB jkv. 1956. dec. 11. 636 PMT Eü. Oszt. 64197/1957 637PMTEÜ. Oszt. 64197/1957 t 112