Horváth M. Ferenc - Szabó Attila: Pest–Solt–megye 1860. évi település–statisztikai leírása - Pest Megye Múltjából 9. (Budapest, 2000)
TELEPÜLÉS-LEÍRÁSOK - 15. Dusnok község
nézve a cs. kir. szolgabírói hivatal által múlt évben kibocsájtott 2562. sz. rendelet folytán a felügyeletet a községi elöljáróság, választmány s minden utcából választott egy háztulajdonos gyakorolja, és ezen felül a fent érintett négy községi örök a helységben éjjelnappal felvigyázni kötelesek. A régi lak és más épületek megújítását az elöljáróság intézkedése szerint eszközöltetik. Ellenbe egészen új épületek felállíthatása végett az illetők a cs. kir. szolgabírói hivatalhoz utasíttatnak. Tűzkárt biztosító ügynökség a községben nem létezik, mindazáltal a községi három épületeken kívül 28 laképületek biztosítvák 4 évek óta a trieszti társulatnál. Tüzoltóeszközök ezek: 1 kis hordozható vízfecskendő, 1 lajt 4 kerekű kocsira alkalmazva, 4 vascsáklya hosszú nyélen, 12 darab vastag szövetű kendervödör s 4 létra. Az utcákon található számos közkutakon kívül magányosok udvarán is sok kutak léteznek. A roskadt, régi lakok közül ez évbe 7 ház előbbi helyükön újonnan építtetett. A községben létezik összesen 454 lakház, a községen kívül a hídszállási [?] tanyákon egy szobával ellátott tanya van 25, és a kalocsai főkáptalani uradalom erdejében 2 csőszlak. Telepítvény nincsen. V. Katonai beszállásolás vagy kaszárnyák építése nincsen, s következőleg ilyenre költség nem fordíttatik. VI. A községi épületekre — melyek ódon állapotukhoz képest lehetőleg jó állapotba tartatnak fenn, s kijavításukra tervezetileg 80 Ft — kr községi pótlék cím alatt van utalványozva — az elöljáróság és választmány ügyel fel. Becsára: a) községházáé 1400 Ft osztrák értékben, b) jegyzői laké 1000 Ft osztrák értékben s c) iskolaépületé és kántorlaké 6500 Ft osztrák értékben. VII. Az elemi 2 osztályú iskola, mely 1857-ben szilárd anyagokból újonnan építtetett, s felállítására 6253 Ft 20 1/2 kr pengőpénzben fordíttatott, a szentegyház mellett alkalmas helyen áll. Tanoncok mindkét osztályban 158 fi- és 131 leánygyermekek oktattatnak, kik kielégítő szorgalommal jelennek meg a rendes tanítási órákon. A tanulási idő október hó 1. napjától következő évi július hó végéig, 10 havig tart. Aratási szünidő két hét. A tanulási gyakorlat illír s magyar nyelven történik, a német nyelv pedig kisebb mérvben taníttatik. A tanulók részbe jó s általában kielégítő előmenetellel haladnak a tantárgyakban. Iskolai alapítvány nincsen. Az iskolaépület a község által tartatik fenn. Tanító van kettő: első tanító és kántor 410 Ft osztrák értékben megállapított évi fizetéssel, Simrák Károly, kinek mint kántornak stóla cím alatti javadalma 80 Ft osztrák értékben tehető. Második, vagyis altanító Szempek Máthé 250 Ft osztrák értékben évi fizetéssel. S ezen felül mindketten szabad lakást élveznek. VIII. Vízvezetés nincsen. Közkutak a községben elegendő számmal találtatnak, melyek nagyobb részbe jó és egészséges vizet szolgáltatván, ilyeneknek újonnani felállítása nem igényeltetik. IX. Kőjárda az egész községben nem létezik. X. Kóroda vagy szegényápolda nincsen, s ilyenekre alapítvány eddigelé még nem létezett. XI. Oly ösztöndíj alapítvány, melynél a község ajánlási jogot gyakorolna, nem létezik a helységnél. XII. Dologház és gabonatár alapítvány eddigelé nem állíttatott. XIII. A helybeli szentegyház a kalocsai főkáptalani uradalom pártfogása alatt áll. Kápolna nincsen. Feszület, kereszt van 5, melyekre alapítvány nincs letéve, hanem azok magánjótevők, vagy a templom pénztárából tartatnak fenn a helybeli lelkész felügyelete alatt. Adósság pedig ezek közül egyiket se terheli. 142