Borosy András: Pest–Pilis–Solt vármegye 1728. évi regnicoláris összeírása II. - Pest Megye Múltjából 8. (Budapest, 1997)

140. Ecser

Váci járás 140. Ecser possessio Megjegyzések árom vetőbe vannak osztva a possessio szántóföldjei, úgy, hogy az egyikbe őszi gabonát vetnek, ennek termőképessége annyi, amennyit a rubrika mutat. A másikba tavaszit vetnek, ugyancsak a közölt termő­képesség szerint. A harmadik vető termőképessége is annyi, amennyit a rubrika mutat, ez pihenni szokott. így két vető mindig be van vetve, a harmadik üresen áll. Földjük terméketlen, ezért trágyázni kell, leginkább homokos. Benne őszi vetés alá 6 ökörrel 3-szor kell szántani, s egy pozsonyi mérő elvetése után köze­pes termés esetén 2 mérőt hoz, tavasziból egy szántás után kb. 3 pozsonyi mérőt. Közben néhány éve a magot is alig adja vissza. Mivel a területen a homok miatt nem szoktak tiszta búzát terjeszteni, ezért kevertet és rozsot termelnek 50 dénárért, a tavaszit vegyesen 30 dénárért, már amennyi a lakosok szükségleteinek kielégítése után marad. Kenderföldjeik, ha gabonát vetnek beléjük, kb. 15 pozsonyi mérő termőké­pességűek. Ebből házi szükségletük kielégítésén túl más hasznuk nincs. Nagyon kevés rétjük van, ezek jó szénát teremnek, de olyan keveset, hogy nem tudnak belőle eladni, sőt máshonnét kell pénzért vásárolniuk. Legelőjük nagyon kevés van, nyári időben kb. 80 allodiális szarvasmarhát tudnak legeltetni és 100 juhot. A többi kb. 70 marha eltartására Üllő possessio bizonyos részét bérlik 20 forintért. Egy másik darabot a keresztúri földesuraktól bérelnek 15 szántó, 20 kaszás és ugyanennyi gyűjtő (collector) kiállítása fejé­ben. Mindezekből házi szükségletük kielégítésén túl más hasznuk nincs. Pusztájuk nincs. Szőlőskertjük olyan termékeny, hogy egy kapáson 2 csöbör bor terem, ezt idegen helyre nem szállítják, hanem nagyobbrészt otthon fogyasztják el; 75 dé­nárjával lehet eladni. Tűzifát adó erdejük nincs, csak urasági, melytől szigorúan el vannak tiltva, s ezek is kicsik. Ezért egy mérföldről hozatnak nyers tűzifát, egy 4 ökrös szekérért 1 forintot kell fizetni, száraz fáért pedig 2 máriást. Malmuk nincs. Halászó vizük nincs. A föld fekvése nagyobbrészt sík, a többi dombos. Eladni valóikat szárazföldön 3 mérföldre Budára és Pestre lehet szállítani. Kereskedelmük nincs. A szemrevételezés során semmi kifogást nem találtak, ezért a bevallottakat jóvá kell hagyni. & 1133

Next

/
Thumbnails
Contents