Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Böőr László: A Pest Megyei Levéltár két évszázada

pedig szinte válogatás nélkül, nagy tömegben semmisítették meg. A század utolsó évtizedeiben országszerte nagy lendülettel folyt a levéltárak rendezése és selejtezése, gyakorlatilag minden szakmai ellenőrzés nélkül. A történeti források sorsa az egyes levéltárnokok lelkiismeretességén és történelem iránti érdeklődésén múlott. A levéltárnokok döntő többsége történelmi ismereteit, levéltárának forrásait a nemesség kutatásokra, a nemesi címet és leszármazást igazoló adatok feltárására használta. „A levéltárak, pedig mind csekélyebb mértékben szolgálták a tudomány és a nemzeti művelődés ügyét..." — írta Csánki Dezső.

176 Az eddigieknél lényegesen részletesebben foglalkozott a megyei levéltárak feladataival, a levéltárnok teendőivel a 125.000/1902. BM. számú rendelettel kiadott Vármegyei Ügyviteli Szabályzat.

177 Ez a szabályzat már engedményeket tett a főlevéltárnok képesítésével kapcsolatban, amikor azt az irattárnokokkal, illetve a kezelő- és segédszemélyzettel vetette egy sorba, képesítési minimumként 4 középiskolát illetve 4 polgárit írva elő. Meghatározták a levéltárak anyagát is: egyrészt a vármegye irattárában levő „régi iratok és segédkönyvek megőrzésére szolgál", másrészt pedig egyes, különösen fontosnak tekintett iratfajták keletkezésükkor — tehát még az ügyvitel során — levéltárba helyezését szolgálja (pl. közgyűlési jegyzőkönyvek, szabályrendeletek, anyakönyvek, választói névjegyzékek, központi választmányi jegyzőkönyvek, egyesületi alapszabályok, stb.) és végül „mindaz, aminek levéltárba való elhelyezését a törvényhatóság elrendeli". Lényeges változás tehát, hogy a vármegye irattárának levéltárivá „érett" iratai mellett a megyei levéltárak a közigazgatás működését elősegítő feladatokat is kaptak. Ilyen jellegű feladatokat a levéltárakra később is ruháztak pl. 1906-ban a városok és községek bélyegzőinek lenyomatai, 1907-ben a legeltetési társulatok alapszabályai stb. Nem minden alap nélkül állapíthatta meg egyik megyénk főlevéltárosa: „A vármegyei levéltárnok munkájának kilencven, sőt száz percentjét közigazgatási teendők képezik, s így tulajdonképpeni levéltárnoki munkát ma a vármegyei levéltárnok úgyszólván nem is végezhet."

178 A vármegyei ügyviteli szabályzat 236. paragrafusa kilátásba helyezte egy külön szabályzat kiadását a levéltárakról — egységes utasítást a rendezésről, kezelésről, selejtezésről — ez azonban nem készült el. Ennek következtében az egyes megyék levéltárnokai a VÜSZ egyes részintézkedéseit meglehetősen szabadon értelmezve alakították ki levéltáruk működési szabályait, kihasználva az egységes irányítás és ellenőrzés hiányát.

179 A nagy mennyiségű irattömeg selejtezésére a szabályzat utasítást nem adott. Általánosságban fogalmazta meg a folyó ügyvitel iratainak selejtezését, a 135. paragrafusban: kiselejtezhetetlenek „melyeknek történelmi, művelődéstörténeti vagy közjogi értékük van, amelyek különösen a vármegye területére vonatkozó adatokat, emlékeket tartalmaznak, továbbá a közoktatásügy, közgazdaságügy, közegészségügy, vízügy, közlekedési eszközök és egyéb közérdekű ügyek fejlődésére vagy társulatok és egyletek mozgalmára világot vetnek". Az iratok selejtezhetőségét az előadók ítélték meg, 10 vagy 32 év selejtezési határidőt határozva meg. A rendelet azonban a levéltárban őrzött iratok selejtezhetőségével egyáltalán nem foglalkozott. A levéltáraknak az irattárak anyagát évenként át kellett venniük — és ezt az átadás-átvételt többnyire be is tartották — ugyanakkor ezzel a terjedelem növekedésével nem tartott lépést a levéltárak bővülése. „A vármegyéknél és városoknál rendszerint végül is egyaránt úgy segítenek, hogy a kiszorított irattömeget a pincében vagy a padláson raktározzák el." — írta a „levéltárvédelem"-ről Szabó 77