Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Kéringer Mária: Pest megye büntetőbíráskodása a XVII–XVIII. században

A tanúvallomásokból kitűnik, hogy a környezet nem mindig vette észre a változást (ti. a terhességet), ha pedig észlelte a vádlottak ennek tényét mindig tagadták. A gyermek megölésének fényrederülésekor védekezésül azt adták elő, hogy „idétlen, vagyis halott" gyermeket hoztak a világra. Éppen ezért a bíróság ilyen védekezés esetén arra nézve is hallgatott ki tanúkat, hogy volt-e valaki aki gyermek sírást észlelt volna. Számtalan esetben hivatkoztak az elkövetó'k a szülés során beállt „tudat kiesésre", valamint arra, hogy nem emlékeznek a szülés végére, csak akkor tértek magukhoz amikor már nem tudtak a gyermeken segíteni. Gábli Anna 1695-ben az ellene felhozott gyermekgyilkosság vádjával indított ügyben is erre a körülményre hivatkozott védekezésében. A bíróság azonban, erkölcstelen életét mérlegelve, nem fogadta el a védekezését.

84 A bábák mint szakértő tanúk, nem mindig jelentek meg a bíróság gyakorlatában. Az előbbiekben már kitértem ennek az ellentmondásos helyzetnek az elemzésére, tevékenységükre bár a korabeli bíróságoknak szükségük lett volna, a gyakorlat azonban nem fogadta el egyértelműen véleményüket. 1726- óta királyi rendelet is előírta meghallgatásukat a bíróság előtt, de a mindennapi élet ezt nem teljesítette. A mai fogalmaink szerint „közlekedési balesetnek" minősíthető két gyermek haláleset is előfordult a megye mindkét törvényszéke előtt. Az 1734-ben a kisebb törvényszék előtt vonták felelősségre a vádlottat aki a gyermeket „... lóval véletlenül futtásban ell ütöttem, melytül is megh holt", vallotta. 1748 november 20-án a sedria tárgyalta nemes Nemesovai István és kocsisa Zamesnik János ügyét, akik is a vád állítása szerint a falun átrobogván az úton játszó gyermeket elütötték, aki belehalt sérüléseibe. A bíróság egyrészt megállapította Nemesovai ártatlanságát, valamint a kihallgatott tanúk vallomása alapján a kocsis ártatlanságát is arra hivatkozva, hogy a keletkezett nagy por miatt nem láthatták a gyermeket.

85 5.3. A közerkölcsiség elleni bűntettek A személyek elleni bűncselekmények második legsűlyosabba fajtái a következő fejezetek témái. Ezek közül elsőként a káromkodással foglalkoznék, amely a legtöbbet változott megítélésében az eltelt 250 év során. 5.3.1. A káromkodás A XVIII. század egyik jellemző és igen súlyos bűncselekménye volt, különösen akkor, ha az Istent vagy a királyt sértő szándék bizonyítható volt. Legtöbbször halmazati bűncselekmény egyik elemeként jelent meg, és a bíróság általában nehéz helyzetben volt, mert kézzelfogható bizonyíték nem maradt a „tett" elkövetése után. Csak a tanúk szavahihetőségében bízhattak. Éppen ezért kizárólag ezekben az ügyekben vizsgálták a tanúk vádlotthoz való viszonyát, korábbi kapcsolatukat. 1758-ban Németh Gergely és testvérei ellen kezdeményezett per során a tanúk egyértelműen bizonyítják, hogy az ellenük valló tanú a haragosuk volt. Ezek után a 217