Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Horváth Lajos: Községi közigazgatás Pest megyében a XVII–XVIII. században

adataink. Ugyanez vonatkozik az előfogatok kiállítására is, mert kevés megyei tisztviselő merészkedett be a hódoltság területére hivatalos ügyeket intézni. A megyei katonaság (hajdúk) kis létszáma és az, hogy azok sem tartózkodtak a hódoltságban, csekély terhet rótt a megye jobbágynépére. Maradt viszont a rablók, tolvajok, szökött katonák kötelező üldözése, elfogása, ami a XVII—XVIII. században egyaránt sok bajjal-vesződséggel, néha emberhalállal járt. A XVIII. században a nemesi megye szervezete és funkciója gyorsan nőtt és szaporodott, a fenntartásához szükséges költségek szintén, ami a háziadó és szolgáltatások növelését vonta maga után. Az adó-pénzt évente több alkalommal vitték meg a falusbírák a megyéhez az esküdtek, sokszor a nótárius kíséretében, ahol igazolást kaptak róla. A termény-adó leginkább gabonából állott és egy része a vármegye tömlöcében tartott rabok élelmezésére szolgált.

243 A vármegye épületeinek a fűtésére ingyenmunkával vágott a jobbágyság tát amelyet be is szállított a szükséges helyre. A vármegye ölfáját a XVIII. század második felében általában az ecskendi és turai erdőkben termelték ki a fagy beállta után, mivel a nehéz terhek szállításához jó kemény szekérutakra volt szükségük.

244 A Buda felszabadítása, 1686 utáni időben a területére visszatért megyehatóság a saját hatáskörén belül ingyenmunkát is használt fel elsősorban utak és hidak építésére és karbantartására. A PPS vm. szempontjából is igen fontos hatvani híd felépítéséhez így vették igénybe a megye 1692. ápr. 21-i határozata alapján Zsámbok, Túra, Hévíz, Bag, Szentlászló, Valkó, Dány és Almás falvak lakóit, akiket ezért a hídvámfizetés alól előre mentesítettek.

245 Osztroluczky János, Aszód földesura éppen a súlyos közmunkateherre hivatkozva folyamodott a megyéhez hídvám privilégium elnyerésééit és ajánlotta, hogy a hidat saját erőforrásaiból építteti fel a Galgán.

246 A vármegye rendeléséből hivatalos úton járó nemesek, tisztek, tisztviselők (transzénak) részére a jobbágyság köteles volt előfogatot kiállítani. így panaszkodtak erre a turaiak 1711. máj. 31-én: „. ..mint, hogy ezen ki mondhatatlan útban lakunk, és minden nap rongálnak, húznak, vonnak bennünköt a sok által járó utasok, ugy annyira, hogy maid épen el kelletik végettek fogynunk. Szekereinket és lovas kocsinkot épen Ónodig és Miskolczig haityák, erre pedig Pestig, hol Isaszögig, és pedig maid minden nap vagyon raitunk, minden éjei inkáb, tiz húsz Lovatis kikel állítanunk és öt s hol hat ökör szekeretis és ételt s bort, a bor pedig már a korcsmán nem a mienk, hanem az Uraké, de azal a hatalmasok nem gondolnak, hanem pénzen kelletik vennünk nékik, az mely nagy költsigünkre esik. Mostis huszonnégy ökrünk épen Ónodig vagyon, vagy talán továbis haityák, most die 27 praesentis may haitották el, azon kivül ugyan hat ló is oda van azon szekerekkel."

247 A dányi főbíró 1715. szept. 22-én jelentette a megyének, hogy a taranszenák nem úgy közlekednek, mint ahogy a „marsrutájokban" áll. Az előfogat jogtalan, szélhámos igénybevételére is akad példa. A váchartyáni bírák tudatták a megyével 1714. mára 21-én, hogy „Némely magok dolgában járó uri rendek", akiknek a megyétől küldetése és engedélye nincs előfogatra, Vácott szekereket, vonó marhákat bérelnek, ezt eltitkolják a hartyáni bíró előtt, akitől szekereket és vonókat követelnek és sokszor így utaznak tovább Aszódik, Hatvanig.

248 Az átutazó megyei emberek élelmezése sem volt csekélység, főleg ha családostul érkeztek. A szigetszentmiklósiak panaszolják: „...uraságtok Egy Lovas 177