Fejezetek Pest megye történetéből. Tanulmányok - Pest Megye Múltjából 7. (Budapest, 1990)

Kosáry Domokos: Levéltár és történettudomány

magánfelek számára egyaránt. De ez az érdeklődés még mindig a volt irattáraknak szól, annak a jeleként, hogy a mindenkori jelen sok szállal kötó'dik a közelmúlthoz. Ez a kérdés pedig, magában véve, néhány raktárral is egyszerűen megoldható volna. Ehhez aligha lenne szükség tudományos műhelyekre. A levéltárak viszont éppen azért egyengetik az utat a hivatali irattáraktól a levéltárakig, azért töró'dnek az irattári rend, a selejtezés stb. kérdéseivel, hogy megkönnyítsék az irattári anyag minél gyorsabb átvételét és átváltozását történeti értékű forrásanyaggá. S ha nem a történettudomány számára tesszük, akkor kinek gyűjtjük be és őrizzük a történeti anyagot? A mai társadalom persze a valóban történeti múltról is tesz fel, gyakran, kérdéseket. Ilyenkor azonban már — amint láttuk — a történettudományt kérdezi meg és a levéltár mint a történettudomány szervezetének része, egyik tudományos műhelye, a történettudomány módszereinek segítségével válaszol. Konklúzióm az volt — és maradt, — hogy a levéltár, ha a lehetnek és vannak is különféle közművelődési, igazgatási, stb. feladatai — mint ahogy vannak a történettudománynak is, — „mint tudományos intézmény a történettudomány apparátusának része". A történettudományon belül, természet szerint, vannak speciális ismeretágak, amilyen például a források bizonyos ágaival foglalkozó pecséttan, címertan stb. És vannak speciális levéltártani ismeretek és problémák is. Ezek azonban nem szakíthatok el, nem függetleníthetők a történettudománytól. Amit minderről 1970-ben mondani próbáltam, általában kedvező visszhangra lelt, itthon és külföldön egyaránt. Még pontosabban: csak egyetlen ellenzője akadt, az Országos Levéltár akkori főigazgatója, Ember Győző személyében. (Sietek közbevetően megjegyezni, hogy az Országos Levéltár jó néhány jeles munkatársa, köztük több volt hallgatóm viszont, éppen ellenkezőleg, sokban és egyetertőleg segítségemre volt.) Ember Győzővel már előzőleg, a munka készítése közben voltak szakmai vitáim. Nem helyeseltem például, hogy 1956-ban ünnepeltette meg intézményének 200. évfordulóját, holott az Országos Levéltárat csak 1875-ben alapították, és csak az egykori rendi „országos levéltár" (Archívum Regni) alakult meg 1756-ban, egészen más célból, más jelleggel. Lehetetlen volt továbbá fel nem figyelnem az Országos Levéltár fondjegyzékének bizonyos strukturális következetlenségeire, amelyeknek kiigazítását hiába javasoltam személyesen. így például: ha az I. osztály — címe szerint — a feudális kori kormányhatóságok levéltárait tartalmazza, akkor jobb volna máshová sorolni az 1848/49-i minisztérium levéltárát, vagy éppen az 1849 utáni abszolutizmus kori levéltárat. De hozhatnék más példákat is. Nem szándékom itt a további vitát részletezni, amely egyébként kissé egyoldalúan folytatódott, amennyiben a Századok csak saját szerkesztőbizottsága elnökének — Ember Győzőnek vitairatát volt hajlandó közölni, az én válaszomat már nem. Meggyőző érvelés!? Legszívesebben mellőzném is azt, hogy e vitára annyi év után most visszatérjek, ha Ember Győző nem tartotta volna szükségesnek azt újrakezdeni, ismét a Századok (1984), majd egy külföldnek szánt kiadvány (Etudes historiques hongroises. I — III. Bp. 1985) hasábjain. Elvi-szakmai kérdésekben viszont újkeletűként jelentkező tévedéseket megválaszolatlanul hagyni mindenképpen helytelen, s így kénytelen vagyok reflexiókat fűzni hozzájuk. Ember Győző elmefuttatásában nem az a feltűnő, hogy a levéltártant a történettudománytól ismét elkülöníti, távoltartja — illetve „az egész tudományhoz" kapcsolva önállósítja, hanem az a sajátos módszer, amelyet ennek alátámasztására alkalmazni próbál. A különállást bizonyítandó „családfát" közül. Ezen első helyen a „levéltártan" szerepel (így, helyesen), majd egy sor „társdiszciplína", több forrástudo13