Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)

Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok

653. VERÉB falu, a budai náhijéhez tartozik 1559-ben 1562-ben 1580-ban 1590-ben Népességi adatok Családfők 19 32 38 40 Nőtlen fiaik száma 3 20 6 6 Családfők nőtlen testvérei száma Egyéb nőtlenek száma összeírtak száma 22 52 47 48 Dzsizje­fizetők 10 32 38 40 1559-ben vették először nyilvántartásba, azzal a megjegyzéssel, hogy ko­rábban puszta volt, de most felvirágzott. Három év múlva pedig újabb beköltözők révén a nyilvántartásba vettek összes száma 136%-kai s ezen be­lül a családfők száma 68%-kal gyarapodott. A következő két évtized alatt azonban az összeírtak száma 10%-kai csökkent, bár ezen belül a család­fők száma 19%-kal növekedett. 1590-re ezek száma újabb 5%-kal, illetőleg a nyilvántartásba vetteké 2%-kai szaporodott. Az első összeíráshoz viszo­nyítva tehát megállapítható, hogy a 31 év alatt végül is az összeírtak száma 118%-kal, illetve ezen belül a családfők száma 110%-kal megnőtt. Foglalkozásra utaló adatok: 1546-ban 3 juhos gazda (100, 100, illetve 100 db juh), 1562-ben 3 juhos gazda (150, 150 és 100 db), a juhos gazdákat később nem nevezték meg, 1590-ben 1 kovács. Gazdaságtörténeti adatok 1562-ben 1580-ban 1590-ben búzatized 400 kile 400 kile 156 kile kevert tized 250 kile 200 kile 80 kile musttized 2100 pint 750 pint 1200 pint méhkasok száma 60 darab 75 darab 100 darab sertések száma 100 darab 60 darab 172 darab báránytized 50 darab 30 darab 27 darab lencse- és babtized — 20 akcse 100 akcse lenmagtized — 50 akcse 4 akcse templomadó — 50 akcse — széna- és tűzifaadó — 1400 akcse 2000 akcse szalma ára —. 150 akcse 150 akcse kincstári rét jövedelme 250 akcse — vágóhídi illeték — 50 akcse 200 akcse menyasszonyadó és hordó­adó együtt: 60 akcse 100 akcse bírságpénz 95 akcse 300 akcse 300 akcse Az 1562. évi összeírás adatai alapján a gazdasági viszonyok jónak mondhatók: egy-egy család gabonából átlag 203 kilét és borból 656 pintet termelt. A következő két évtized alatt azonban ez a termelési átlag 158 ki­703

Next

/
Thumbnails
Contents