Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)

Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok

648. VATYA falu, a kecskeméti náhijéhez tartozik Népességi adatok 1546-ban 1559-ben 1562-ben 1580-ban 1590-ben Családfők száma Nőtlen fiaik száma Családfők nőtlen testvérei száma 10 1 1 9 3 — 16 4 1 19 5 — 21 2 _.. Egyéb nőtlenek száma összeírtak száma III — 12 6 1 13 8 — 21 16 — 24 17 — 23 10(1) Az 1546-ban összeírtak közül, az 1559. évi defter adatai szerint 5 családfő meghalt; ott maradt továbbra is 5 családfő, 1 fiú, aki időközben megnősült és 1 testvére, aki szintén családfő lett. Rajtuk kívül 1559-ben nyilvántartás­ba vettek még 3 összeírási sorba került nőtlen fiút, valamint 2 beköltözött családfőt és 1 egyéb nőtlent. Az 1546-ban összeírtak 42%-a tehát meghalt, de a helyükre került sarjadékok (3 fő) és beköltözöttek (3 fő) révén, 1559-ben 1 fővel mégis többet tudtak nyilvántartásba venni, mint 13 évvel koráb­ban; a családfők száma ezen belül 1 fővel kevesebb lett. A következő három év alatt, 1562-re újabb beköltözők révén a nyilván­tartásba vettek összes száma 62%-kal, majd 1580-ra újabb 14%-kal s ezen belül a családfők száma 1562-re 78%-kal, illetve 1580-ra további 19%-kal gyarapodott. 1590-re azonban a nyilvántartásba vettek összes száma már 1 fővel csökkent, de ezen belül a családfők száma kettővel megnőtt. Az első Összeíráshoz viszonyítva tehát megállapítható, hogy a 44 év alatt végül is az összeírtak teljes száma 92%-kal és ezen belül a családfők száma 110%-kal szaporodott. Foglalkozásra utaló adatok: 1546-ban 2 juhos gazda (300, illetve 150 db juh), 1562-ben 1 juhos gazda (150 db), 1580-ban 3 juhos gazda (200, 150 és 150 db), 1590-ben a juhos gazdákat nem nevezték meg. Gazdaságtörténeti adatok 1546-ban 1562-ben 1580-ban 1590-ben búzatized 10 kile 100 kile 50 kile 115 kile kevert tized 28 kile 70 kile 50 kile 100 kile len- és kendertized — 30 akcse 20 akcse 110 akcse méhkasok száma 13 darab 13 darab 40 darab 150 darab sertések száma 8 darab 15 darab 10 darab 150 darab báránytized 1 darab 16 darab 15 darab 10 darab széna- és tűzifaadó — 240 akcse 400 akcse 500 akcse szalma ára — — 55 akcse 120 akcse menyasszonyadó __ — 30 akcse 100 akcse hordóadó — — 15 akcse 60 akcse bírságpénz 10 akcse 30 akcse 150 akcse 185 akcse 696

Next

/
Thumbnails
Contents