Káldy–Nagy Gyula: A budai szandzsák 1546–1590. évi összeírásai. Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok - Pest Megye Múltjából 6. (Budapest, 1985)
Demográfiai és gazdaságtörténeti adatok
102 főt, mégpedig 70 családfőt, 26 fiút, időközben közülük 7 megnősült, 4 nőtlen testvért és 2 egyéb nőtlent. (A felsoroltak közül, amint neveik fölé írták, 4 családfő Almás faluba, 5 családfő Csákvár faluba, 1 családfő Székesfehérvárra, 1 családfő Tabajd faluba és 15 családfő és 1 nőtlen fiú Veréb faluba költözött, de szolgáltatási kötelezettségeikkel még Vál város földesurának tartoztak, mivel elköltözésük óta nem telt el tíz év.) Rajtuk kívül 1559-ben nyilvántartásba vettek még 7 összeírási sorba került nőtlen fiút és 1 nős testvért, valamint 5 beköltözött családfőt és 1 nőtlen fiút. Az 1546-ban összeírtak 51%-a tehát meghalt, eltűnt, illetve megszökött, s mivel helyükre mindössze 8 sarjadék és 6 beköltöző került, 1559-ben 44%-kai kevesebbet tudtak nyilvántartásba venni, mint 13 évvel korábban; a családfők száma ezen belül 42%-kal apadt. A népesség száma a későbbiek során fokozatosan csökkent, a nyilvántartásba vettek összes száma 1562-re 8%-kal, 1580-ra 32%-kal és 1590-re 4%-kai, illetve ezen belül a családfők száma 1562-re 4%-kal, 1580-ra 25%kal és 1590-re 22%-kai fogyatkozott meg. Az első összeíráshoz viszonyítva tehát megállapítható, hogy a 44 év lefolyása alatt végül is a családfők száma 67%-kal, illetve az összeírtak száma 66%-kal lett kevesebb. Foglalkozásra utaló adatok: 1546-ban 2 pap, 2 diák, 1 kovács, 5 szolga és 1 juhos gazda (50 db juh), 1559-ben 1 pap, 1 diák, 1 kovács, 1 szolga és 2 juhos gazda (150 és 150 db), 1562-ben 2 kovács és 3 juhos gazda (150, 150 és 110 db), 1580-ban és 1590-ben a juhos gazdákat nem nevezték meg. Gazdaságtörténeti adatok búzatized kevert tized árpatized musttized lencse- és babtized vöröshagyma-, fokhagyma- és káposztatized lenmag- és kendertized kincstári rét jövedelme a saját rétjük jövedelme széna- és tűzifaadó szalma ára vágóhídi illeték füstpénz . csift-adó méhkasok száma sertések száma báránytized 1546-ban 620 kile 100 kile 80 kile 8640 pint 1562-ben 1000 kile 600 kile 15000 pint 400 akcse 230 akcse 2000 akcse 180 akcse 50 darab 25 darab 4 darab 22 akcse 250 darab 435 darab 160 darab 1580-ban 450 kile 200 kile 1250 pint 100 akcse 100 akcse 60 akcse 3000 akcse 350 akcse 2360 akcse 400 akcse 400 akcse 100 akcse 75 darab 30 darab 1590-ben 450 kile .200 kile 1000 pint 200 akcse 90 akcse 60 akcse 3000 akcse 50 akcse 2250 akcse 400 akcse 400 akcse 200 ákcse 125 darab 30 darab 684