Vígh Károly: Vörös Pest vármegye - Pest Megye Múltjából 4. (Budapest, 1979)
II. PEST MEGYE A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN - 9. Harc az ellenforradalom ellen
20-i számának egyik cikkírója a helyi munkásság mentalitását ostorozva megállapította, hogy a „nemzetközi szocializmus vérvörös lobogója alatt csak 30-40 ember halad, azok is nagyrészt vezető emberek". A továbbiakban azt írja, hogy míg a templomban és körmeneteken „ezren és ezren jelennek meg", „addig az előre meghirdetett népgyűléseken alig jelenik meg 150-200 ember; a megjelent emberek nagy része is teljesen hidegen hallgatja az előadó fejtegetéseit". A lap június 21-i száma közölte Totovich György budapesti politikai megbízott levelét, amelyben Totovich kifejti, hogy mindenben osztja az idézett cikkíró álláspontját. Nagykőrösön, de különösen Kecskeméten és Cegléden az 1918 nyarát idéző élelmiszerhiány okozott a korábbiakhoz hasonló, de ezúttal a direktóriumok ellen irányuló szociális elégedetlenkedést. Kecskeméten előbb a volt városháza őrségét támadta meg „több ezer főnyi" tüntető, majd - másnap kb. ötezren az élelmezési hivatalt ostromolták meg. A szegedi ellenforradalmi kormány hírszerzői által május végétől nyomon követett szociális elégedetlenség Cegléden június 18-19-én robbant ki. „Felizgatott, félrevezetett asszonyok lármázva, lázadozva követelték az ennivalót és lehetetlen vádakat emeltek a Munkástanács intéző bizottsága ellen" - írta a Népakarat tudósítója. Az intéző bizottság tagjainak lakását megtámadó tüntetőket Vágó Béla, illetve a város katonai parancsnokává kinevezett Gábor Mózes fékezték meg - katonasággal és statáriális intézkedésekkel. A forradalom osztálybázisát gyengítő ama jelenségre is felhívja a figyelmünket Romsics, hogy a szociáldemokraták szembekerülésének gyakori módja a leköszönés volt a betöltött funkciókról. Kiskunfélegyházán a munkástanács elnöke direktóriumi tagságáról és pártvezetői tisztéről akart lemondani. Kiskunhalason is többen foglalkoztak ilyen gondolatokkal. A kiskunmajsai intéző bizottság egész testülete mondott le június 14-én, amelynek elnöke azelőtt a helyi szociáldemokrata párt helyi csoportját szervezte meg. A kalocsai ipari és földmunkások a városba érkezett politikai megbízottaknak a középrétegekkel szembeni erélyes politikája láttán távolodtak el a Tanácsköztársaságtól. A diktatúra módszereinek a helytelenítése a májusi túszszedés körül csúcsosodott ki Kalocsán. Dóra János direktóriumi elnök rendeletének a megjelenése után a kalocsai szocialista párt vezetősége lemondott. A május 25-i munkásgyűlés bizalmatlanságát fejezte ki Dóra János és Klein Ignác városparancsnok személye, valamint „a kiküldött budapesti elvtársak irányában". Május 25-től Kalocsán azután drámai gyorsasággal peregtek az események. Június 8-án 300 földmunkás megverte a fővárosból érkezett szónokot és a kivezényelt vörösőrség nem volt hajlandó közbelépni. A június 9-re tervezett gyűlés „az ipari munkások fenyegető magatartása miatt" elmaradt. 10 A megváltozott helyzetet tükrözte a kisebb-nagyobb ellenforradalmi mozgalmak elszaporodása Pest megyében. Amikor Joanovics Sándor a megyei tanács intéző bizottságának május 10-i ülésén a fent említett kijelentéseit tette, már az áprilisi Abony környéki prónayfalvi és soltvadkerti zavargásokra, illetve az április 162
