Vígh Károly: Vörös Pest vármegye - Pest Megye Múltjából 4. (Budapest, 1979)

II. PEST MEGYE A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG IDEJÉN - 4. Kommunista mozgalom és az egyesült párt tevékenysége Pest megyében a Tanácsköztársaság idején

tőséget választottak és új erők bevonásával próbáltak javítani a munkán. E célból felállították a párt panaszirodáját is. A panasziroda vezetője a pártvezetőség egyik tagja lett. Intézkedéseiket igen nagy jelentőségűeknek tartották és a helyi lapban „új éra" címmel beszámoltak az eseményekről. A cikkben a pártszervezet szerepének új felfogása érvényesül, jóllehet ezt még nagyon tapogatózó, inkább praktikus meggondolások szülték. Cegléden megkísérelték elvileg is megfogalmazni a problémát. A pártszervezet lapjában, a „Népakarat"-ban e kérdésről két hónap alatt 12 cikk és nagyobb közlemény jelent meg. Az első cikk május 20-án „A pártszervezetek és a szakszervezetek kiépítése" címet viselte. Az írás a korábbi ismert nézeteket fogalmazza újjá az alábbiakban: „A gazdasági élet szíve lesz a szakszervezet, a kulturális élet szíve a pártszervezet, amelynek ma az a nagy horderejű munkája van: tanítani, oktatni, nevelni a mai munkásokat. És a jövő szempontjából fontos az, hogy egyetlen nap sem telhessék el anélkül, hogy a pártszervezet ne végezze a maga életadó munkáját."

16 A hibás nézetek megítélésénél nem szabad elfelejteni, hogy az összehasonlíthatatlanul több tapasztalattal rendelkező bolsevik pártban jóval később folyt le az ún. szakszervezeti vita. A vita során Lenin tisztázta a szakszervezetek szerepét a proletárdiktatúra viszonyai között. A cikk írója nem érti a párt vezető szerepét sem, mégis mutat bizonyos előrelépést, mert felveti az egyesült párt egyik fő gyengéjének, a párt és a szakszervezetek egészségtelen összefonódásának megszüntetését. Az indokolásban egyelőre nem a közvetlen, hanem a történelmi tapasztalatokból indul ki: „...a magyar munkásmozgalom egyik fő hibája a múltban az a rendszer volt, amelyet német példára hoztak be nálunk is, hogy nem választották el a legélesebben, úgy amint ez szükséges lett volna, a munkásság osztályharcának politikai szervezetét a munkásság gazdasági szervezetétől, a szakszervezettől. Ez aztán azt eredményezte, hogy a munkásság az elkülönítés hiánya folytán majdnem teljesen gazdasági harcoknak adta magát, míg a politikai harc nem volt olyan intenzív ennek következtében, amint amilyennek lennie kellett volna."

17 A fenti megállapításokkal is lehet vitázni: valójában e szervezeti opportunizmus csak következménye volt a programban megnyilvánuló opportunizmusnak. De a szakszervezetek és a pártszervezetek szétválasztásának gondolata elvitathatatlan. A lap június i-i számában megjelent „Proletár pártszervezet" című cikk felteszi a kérdést: milyen legyen az újonnan kiépülő szervezet? „A pártnak tiszta proletárpártnak kell lennie, a pártban csakis olyan proletárok lehetnek bent, akikre minden körülmények között számítani lehet."

18 A cikkben a szerző tehát megállapítja, hogy összetételét tekintve a pártnak élcsapatnak kell lennie, ahová csak a prolatariátus legjobbjait szabad felvenni. Nem helyes azonban a cikknek az a megállapítása, hogy a párt tagjai csakis pro• 104