Iratok Pest megye történetéhez 1918–1919 - Pest Megye Múltjából 2. (Budapest, 1969)
OKMÁNYOK - V. Visszatekintések - 335. 1921. augusztus 25. „A proletárdiktatúra és az orvosi rend.”
Az élelmiszerek kiosztása, nevezetesen a hús és zsír sorrend szerint történt. Soronkívül kiszolgálták a vörös katonák hozzátartozóit ami sok visszaélésre adott alkalmat. Hatósági ellátásban kizárólag elvtársak, szakszervezeti tagok részesültek, amire a vörös őrök szigorúan felügyeltek, a gazdagok és a termelők ettől ki voltak zárva. A termelők kevés élelmicikket hoztak a piaczra, egyrészt mert az árak maximálva voltak, másrészt a vörös katonák az árukat maximális áron alul erőszakosan is elvették tőlük. A termelőket a kékpénz hiánya és a fehérpénz iránti bizalmatlanság is vissza tartotta attól, hogy az élelmicikkeiket a piaczon árusítsák, úgy hogy sokszor a heti piaczon olyan kevés volt az eladó, hogy a közönség a táplálkozáshoz szükséges legfontosabb cikkeket sem tudta beszerezni. A direktórium gondoskodott a gyermekek, betegek és öregek tejellátásáról, oly képen, hogy naponta a tejtermelők egy meghatározott tejmennyiséget tartoztak beszállítani és azt a hatósági orvosi utalványra maximális áron az igényjogosultak között szétosztották. A szesztilalom a városban el volt rendelve, ezért a korcsmákat szigorúan ellenőrizték és a tilalom megszegőket részint pénzbírsággal, részint szabadságuk elvesztésével sújtották. Ezen ellenőrzés dacára a közönség e szeszes italokat titokban magánházaknál és korcsmákban szerezték be és a duhajkodás és részegség akkor ép úgy napirenden volt mint a szesztilalom előtt. A szesztilalom nem volt komoly intézkedésnek tekinthető, mert épen azok szegték meg akik azt elrendelték. A szeszesitalok élvezete a betegeknek és öregeknek meg volt engedve, akik azt orvosi igazolvánnyal beszerezhették. A proletár diktatúra a munkaképtelen vagyontalan aggok segélyezését rendelte el. A munkaképtelenség tiszti orvosi hivatal által kiállított igazolvánnyal bizonyíttatott. Igénylők nagyszámban jelentkeztek a segélyezés azonban a proletár diktatúra bukása miatt meghiúsult. Lakásügy. Lakóházak a proletár uralom alatt nem épültek, a lakásokat a proletár diktatúra alatt exponált és a román hadsereg előnyomulása miatt Szentesről, Makóról, Csongrádról és a szomszédos vármegyék községeiből idemenekült direktóriumi tagok, politikai megbízottak és vörös katonaság részére elrekvirálták, ezért a lakások túl voltak zsúfolva. A lakások hygienikus szempontból rossz állapotban voltak, azokat az építkezési anyag drágasága és hiánya miatt nem javították ki, mész tégla és egyéb anyag utalványra volt beszerezhető, sürgős javításoknál és építkezéseknél az anyagokat az építési direktórium a helyszíni szemle alkalmával megállapított sürgősség esetén utalta ki. A középületeket a direktórium rendelkezése folytán az elvtársaknak munkaalkalom megteremtése céljából rendbehozták. A kaszárnyában és a szegényházban fürdő helyiségeket rendeztek be. 448