Iratok Pest megye történetéhez 1918–1919 - Pest Megye Múltjából 2. (Budapest, 1969)
OKMÁNYOK - IV. Az ellenforradalom hatalomra jutása - 326. 1919. december 9. „... jelenleg a járás területéről 121 egyén áll letartóztatás alatt.”
Péteri községben a községi főjegyző Kuszenda Józsefet állásából elüldözték, lakásából kilakoltatták családjával együtt. Törvénytelen sorozások folytak és pedig úgy katona, mint lósorozások és gazdaságok szoczializálása révén a járásban levő gazdaságokban kisebb nagyobb lopások történtek. A járásban Tápiósápon forradalmi törvényszék is volt, ez azonban nagyobb gaztettet nem követett el. A fent felsorolt bűntények megtorlására a legmesszebbmenő intézkedéseket tettek, minek következményeképpen jelenleg a járás területéről 121 egyén áll letartóztatás alatt. A román megszállásról a következő kétségbeejtő képet nyújthatom. A román megszálló csapatok állítólag a Tápiósülyben internálva volt román alattvalók között annak idején fellépett kiütéses typhus járvány áldozatainak megbosszulására magukkal hurczolták folyó évi szeptember hó 26-ikánMeskó Rudolf járási főszolgabírót, kit Losonczi Lajos tápiósülyi főjegyzővel, továbbá Gutfreund és Fleischmann tábori élelmezőkkel egyideig Kispesten hadosztály parancsnokságuk székhelyén internálták, utóbb kivonulásuk alkalmával magukkal hurcolták. Szavahihető tanúk állítása szerint a járás főszolgabíráját már az internálás alatt is tettleg bántalmazták, elhurcolása pedig emberhez nem ülő módon, marhavagonban megfelelő élelem és ruházatról való gondoskodás nélkül történt. A román megszállással kapcsolatos erőszakosság volt az is, hogy a járás birtokosainál fegyveres katonák házkutatás ürügye alatt raboltak és fosztogattak. A járás főszolgabírájánál és a főszolgabírói hivatalban a tápiósülyi fogolytábor iratai után kutatva erőszakos házkutatást tartottak és a táborra vonatkozó összes iratokat erőszakkal elvitték. Hogy konkrét adatokat szolgáltassak a román csapatok és egyes román katonák által okozott károk értéke tíz millió koronát meghaladja. A román csapatok kivonulása alkalmával nagyobb kár és visszaélés nem fordult elő. Nemzeti hadsereg a járásom területére még be nem vonult, itt csupán karhatalmi alakulatok vannak, melyek a közönség részéről rokonszenvvel fogadtatnak és a rend fenntartását célzó kötelességeiket lelkesen és eredménnyel teljesítik. GyömrŐ, 1919. évi december hó 9-ikén. Dr. Markó Jenő [s. k.] szolgabíró PmL A gyömrői j. fszb. ir. 1919-2090. Kiadványmásolat, jelentés. A kért adatokat az alispán a megye közgyűlése elé terjesztendő alispáni jelentés összeállításához kérte. A főszolgabírói jelentés szempontjait szintén az alispán adta meg. 423