Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

1. Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban

A megmaradt helységek fölött a Budán berendezkedő császári hatóságok vették át az uralmat, magukhoz rendelve elöljáróikat, és meghagyva nekik, hogy szakítsanak meg minden összeköttetést a törökkel.

53 Ez utóbbi, mondjuk meg, nem történt meg azonnal; Kecskemétről és Nagykőrösről adatszerűen tudjuk, hogy eleinte nem merte a töröknek Székesfehérvárról, Egerből, majd ezek visszavétele után Belgrádból érkező követeléseit megtagadni, 1688-ig még fizetett, nem hitt vereségében, félt bosszújától, Thököly kurucaitól, akikkel titkos érintkezésben maradt, szóval két vasat tartott a tűzben.

54 A kétfelé tekintés nem bizonyult indokoltnak. Pest megye Buda visszafoglalásával kikerült a közvetlen tűzvonalból. De nem az adó, a porció, a szüntelen háborús terhek alól. így jött el a pillanat, amikor a helyszínen kellett fölmérni: mi maradt belőle, s ami maradt, mekkora terhet bírhat el. A nádor utasítása alapján az 1686 október 19-i gácsi közgyűlés Ráday Gáspár alispánt, Gyürky István főjegyzőt, valamint Battik Gergely, Vattay János, Sőtér Ferenc és Kandó István szolgabírákat küldte le az ,,alsóbb részekre", a „szenvedő nép" (afflictissima. plebs) erőinek felmérésére, a portaszámok kiigazítására, és a budai császári hatóságokkal folytatandó tárgyalásokra.

55 A helyszíni szemle eredményeiről a megye jegyzőkönyvei csak annyit írnak, hogy Ráday ék a december 2-i losonci közgyűlésen tettek jelentést a megye „szomorú változásáról": sok helység romokban hever, lakosaik „éhség, kard és betegség által" (fame, ense et pesté) elpusztultak, vagy szétfutottak.

56 A nádor iratai között azonban megtaláltuk Rádaynak Pestről hozzá intézett november 20-i jelentését

57

, valamint a helyi tapasztalatok alapján készült, új portaszám-jegyzéket (E), amely nemcsak a még fizetni képes, hanem az elhagyott, elpusztult helységeket is név szerint felsorolja, az utóbbiakat azon megjegyzéssel, hogy „desertum". Ráday a régi magyar nyelv nehézkesen is megrendítő fordulataival írja le a megye „szegény lakosainak" sorsát, „utolsó pusztulásra közelgető, keserves állapottyokat": közülük „sokan a pogány török és tatár nemzet miá fegyver és rabság által az elmúlt esztendőben megh emésztettek" (úgy látszik, a hódító kész volt inkább tönkretenni, semmint másnak átengedni őket), mások, ismét sokan, „az éhségh és szorongató inségh s el viselhetetlen nyomoruságh szenvedési" következtében „az halál által el hullottak", a többiek „messze földre el széledtek", az ittmaradtak pedig „örömest inkább megh halnának". Még Kecskemét és Kőrös lakói is igen megritkultak: részint „az halál ós pogány nemzet által", részint mert elbujdostak „az sok nyomorúságoknak és felettébb való nagy adózásoknak" terhei elől. El is szegényedtek: „az előtt két jó gazda embernek több marhái voltak, hogy sem most az egész városban lakozó nemes és közrendeknek".

58 Ráday figyelmezteti végül a nádort, hogy a budai császári hatóságok által 1985 ember és 1655 ló számára most követelt porció megfizetésére e „nyomorgó maroknyi szegénségh" teljesen képtelen, ezen erőszak és végrehajtás sem segít, sőt „attul tartok mindenestül szedik s veszik magokat s ki bujdosnak és az egész vármegye tellyességgel puszta leszen", holott inkább arra kellene törekedni, hogy a máshová széledt szegénység is , ,ezen vármegyéktül tellyességgel el ne idegenegyék, sőt inkább előbbeni lakó helyekre viszont haza származni alliciáltassanak". Mindennél beszédesebb azonban maga a porta jegyzék. A kecskeméti járásban csak a két mezőváros (Kecskemét, Nagykőrös) maradt helyén, a váciban (40 közül!) Vác egymaga, a pilisiben „csak" 10 tűnt el, 5 megmaradt (főleg a két szigeten), Ráckevén kívül, amelynek régi lakosai „teljesen szétszóród26