Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)
4. Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén
Figyelembe veendő mindenekelőtt, hogy némely úrbéresek kezén vannak olyan birtoktestek is, amelyek nem tartoznak ugyan az illetők telki állományához, egyébként azonban maguk is úrbéres jellegű földterületek: a maradványföldeknek képezik részét. Mert míg egyes földesurak a maradványföldeket — mint láttuk —, fittyet hányva az urbárium rendelkezéseinek, gátlástalanul bekebelezik, addig mások, ha nem alakítanak is belőlük mindig újabb jobbágytelkeket, az esetek tekintélyes részében saját allódiaturájukhoz sem csatolják, hanem bérföldekként már meglévő úrbéreseiknek engedik át őket. Károlyi István gróf palotai jobbágyai például még 1848-ban is 626 és fél holdnyi maradványföldet bérelnek földesuruktól, s ezen a területen — úgy látszik — rendes telki állományuk nagyságának arányában osztoznak — úgy, hogy belőle minden egész telkes jobbágyra csaknem tíz hold jut. 54 Ugyanekkor több helyütt 55 — például Tökön 56 és Zsámbékon 57 — birtokolnak hasonló maradványföld-bérleteket az óbudai ós a visegrádi kincstári uradalom úrbéresei, de bérelnek maradványföldeket a Grassalkovich-uradalom soroksári, csíktarcsai és dányi, a váci püspökség szilágyi, a Károlyiak csomádi jobbágyai, valamint a több földesurat szolgáló hidegkúti és biai jobbágyok is. 58 S a Majthényiak vörösvári jobbágyai 1817-ben szintén bérlőivé lesznek azoknak a határukbeli maradványföldeknek, amelyeket az uraság négy évvel korábban megkísérelt ugyan majorságához csatolni, utóbb azonban királyi közbelépésre kénytelen volt mégis visszaadni alattvalóinak. 59 Az ilyen maradványföldeknek bérletekként való használata pedig nemcsak azért előnyös a jobbágyokra nézve, mert némileg kiegyenlítheti telki állományuk fogyatékait, hanem azért is, mert általában mérsékeltebb terhek viselésével jár, mint a rendes telki állomány haszonélvezete. A tökiek például az uraság részére a maradványföldek birtoklása fejében mindössze ötöddézsmát tartoznak adni azok terméséből, 60 a vörösváriak pedig vagy heteddézsmát és holdankint 2 ezüstforintot, vagy negyeddézsmát, de az utóbbiak szolgáltatásai — úgy látszik —• már kirívóan magasaknak számítanak. 61 Vannak azután az úrbéresek kezén — mint már esett is szó erről — úgynevezett szorgalmi földek is. Ebbe a csoportba tartoznak mindenekelőtt az irtásföldek; ezeknek egy részét — mint már szintén láttuk — a földesurak idővel elvonják birtokosaiktól, nagyobbik hányaduk azonban Pest megye területén alighanem mindvégig a parasztok birtokában marad. 1772-ben a pilisi járásnak, a megye Duna-jobbparti részének, az egy kori Pilis vármegyének 46 községe közül 11-nek a határában együttvéve 1035 úrbéres rendelkezik összesen 2016 3 / 8 holdnyi irtásföldön létesült szántóval és 10% kaszálónyi réttel, 62 fejenkint tehát átlagosan közel két holdnyi irtásfölddel. E tizenegy község közül háromnak (Vörösvárnak, Solymárnak és Pilisszántónak) a lakói panaszkodnak utóbb irtványaik elvételéről, a többi nyolcból viszont ilyen panaszról nincs adatunk. S az úrbérrendezést követő évtizedek történetében nemcsak irtásföldek elvételére, hanem újabb irtásföldek szerzésére is találunk példákat; hogy ne menjünk messzire: az a másik négy pilisi járásbeli község (Törökbálint, Páty, Tinnye és Tótfalu), amelynek a lakói a 19. század első felében, már szintén irtásföldjeik elkobzását teszik szóvá, a járás irtásföldjeinek 1772-i összeírásában még nem szerepel, ezekben a községekben tehát a jobbágyok csak az úrbérrendezés után tehettek szert irtványokra. És újabb irtásokra nem is csak ennek a járásnak a területéről vannak adataink (bár kétségtelen, hogy ebben a vonatkozásban földrajzi adottságainál fogva a Pilis hegység vidéke különlegesen kedvező lehetőségekkel szolgál): tudjuk 14* 211
