Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

3. Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

szegben rótt terhet a falubeliekre, s ez az évek során változatlan maradt, miközben a község szemlátomást gyarapodott —, vagy pedig kevésbé rögzített, bizonytalanabb körvonalú s így jobban tágítható szokással váltsa fel azt. Az Urbárium bevezetése óta azonban a szerződés felbontása, ha újat nem kötöttek helyette, annyit jelentett, hogy a szerződés helyére automatikusan a rendeletben előírt úrbéres állapot lép. Igaz, elvben ki volt mondva, hogy a jobbágyot az úrbérrendezés következtében hátrány nem érheti, ez azonban gyakran csak elv maradt, egyébként sem lévén könnyű mérlegre tenni: hogy viszonylanak különösen a korábban napok száma szerint nem rögzített munkák az Urbárium robot-előírásaihoz. Mindez komoly következményeket rejtett magában Pest megye népére nézve, mely eddig az Urbáriumban előírtaknál rendszerint jóval csekélyebb terheket hordozott. így a földesúr az úrbérrendezéssel igen alkalmas eszközt kapott a kezébe, hogy amikor a termelőerők bontakozása már lehetőséget nyújt a majorságok kifejlesztésére, jobbágyait, kik többnyire nagyobb föld birtokában kevesebb úrdolgával bajlódtak, egyszerűen a szerződés felbontása útján úrbéres állapotra: szűkebb telkekre s fokozott robotolásra szorítsa. A helytartótanács épp ezért tartotta meggondolkoztatónak, amit a megye az első helyen említett népes helységekkel kapcsolatban hozott fel; sietett is hivatkozni a Szentendre folyamodását illető döntésre, mely szerint a királynőnek nem az az intenciója, hogy Pest megye népe a szerződések félretételével úrbéri szabályozás alá kerüljön, ellenkezőleg: inkább adassék szabadság új szerződések kötésére. Egyúttal azt javasolta az uralkodónak, hogy a vármegye kapjon utasítást: felhozott meggondolásaitól függetlenül lásson hozzá az osztályozáshoz és a telki állományok kidolgozásához, s ahol ebben nehézséggel találkozik, helységek szerint egyenkint kifejtve, sürgősen jelentse.

60 A kancellária egyetértett ugyan a helytartótanács előterjesztésével, de egyben jelentősen túl is ment rajta — s ehhez a királynő jóváhagyását is elnyerte. A vármegye urai nyilván arra számítottak: ha arra hivatkoznak, hogy az Urbárium végrehajtása rontana az adózók helyzetén, ezzel valamennyire sikerülni fog kibújniuk az általános úrbérrendezés alól; s ha ajánlkozásukhoz képest felhatalmazást kapnak, hogy maguk vezessenek be nem egységes Urbáriumot, hanem a helyi és népi adottságokhoz alkalmazott urbáriumokat, ezzel tulajdonképp szabad kezet nyernek a jobbágybirtokok és a szolgáltatások kérdésének a maguk szája íze szerint való „rendezésére". Csakhogy ravaszkodásuk visszájára sült el: az udvar átlátott a szitán, s úgy fogta szavukon őket, hogy az egésznek a paraszt lehetőleg ne lássa kárát. Felismervén, hogy a nemesség a jobbágykérdésben még lazítani sem akar a gyeplőn, sőt inkább még húzna rajta, nemhogy akár csak félig is kiengedné markából, s azért szépszerével nem nyugszik bele az állami szabályozásba: nem bízta csak magukra a vármegyékre, hanem általában véve királyi biztosok kirendelésével kívánta megfelelő útra terelni az úrbérrendezés lebonyolítását. Pest megyében erre eddig még nem került sor, s így az udvarnak szinte kapóra jött a vármegye ajánlkozása, hogy a népnek terhesebb általános rendezés helyett hadd hajthasson végre maga megfelelőbb szabályozást. A kancellária úgy vélte: a megyét meg kell dicsérni a királyi szándék megvalósítását illető készségéért s buzgalmáért; egyszersmind azonban útmutatást kell adni neki: hogyan fogjon munkához. Nem egyszerűen csak osztályozásról meg a telki állomány megszabásáról van szó — fejtegette a júniusi rendelet kiegészítéseképp: — előbb a parasztot kell meghallgatni a kilenc úrbéri kérdőpontra vonatkozólag, s a válaszokból kitűnő előnyös és hátrányos körülmények szolgáljanak a teleknagyság s a 176