Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

1. Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban

akkor védlevelekben, titóbb pedig az 1706 július 3-i királyi rendeletben, amely szerint e városok nélkül a sereg végromlásra jutott volna.

228 Rákóczi első felháborodásában elrendelte Kecskemét és Nagykőrös porrá tételét, ez azonban Károlyi (Kecskemét legnagyobb földesura!) közbenjárására elmaradt. Az elöljárókat ós a körösi másodalispánt azonban fogságra vetették és a városokra kisebb—nagyobb anyagi természetű büntetéseket szabtak. Kecskemétnek Bottyán egyik ezredét, 57 tisztet, 893 katonát kellett felruháznia (mintegy 6,5 ezer Et. értékben), Ceglédnek szintén „mundért" kellett csináltatnia. Eleimet, vármunkát, katonát is többet, türelmetlenebbül követeltek a három várostól, panaszaikat pedig felháborodva fogadták, ahogy Csajághy János ezredes írta róluk: ,,bestye lélek kurafiai, ha az német mellett tudtak insurgálni, tudgyák ide is hajdúikat küldeni".

229 Herbeville novemberi, erdélyi, zsibói győzelmét azonban sem ez, sem az a dúló hadjárat nem akadályozhatta meg, amelyet Bottyán csapatai viseltek a bácskai és Duna menti rácok ellen, oly hévvel, hogy ez utóbbiak (Bottyán szerint) 1705 októberében Szentendre, Pomáz és Budakalász tájáról és ,,úgy az Tabánbul is mind az víz hátán s mind szárazon" menekültek „Eszék felé".

230 1706 a szabadságharc historikusai szerint a válság esztendeje: 231

az országon mindenfelé végiggázolt már a háború, a rézpénz rohamosan vesztette értékét, az ellentét egyre élesedett az elkedvetlenedő parasztkatonák és a népet sanyargató földesurak között. Pest megye küldöttei: Pataky Gáspár és Tóth András 1706 március 14-én Egerben folyamodásban panaszolták Rákóczinak, hogy a tönkrement szegénység az előírt 200 hajdút is képtelen már kiállítani, hogy a Jászság kapitánya egy szentmártonkátai parasztot halálra botoztatott, és hogy a Vác alatt táborozó Űjfalussy Ferenc (akire a megyei urak egyébként főleg a fiscalis szőlőföldek osztogatása miatt haragudtak volt), minő erőszakosságokat követel: legutóbb Csővár helységben „hogy az bírák elegendő pálinkát nem hordattak, egy nagy dézsa vizet vitetett be, azt erőszakosan itatta a bírákkal, aki nem itta, rútul verte".

232 Igaz, a földönfutó falvak, ha tudtak, visszatértek, de nem egynek újra ki kellett mozdulnia. 1706 nyarán és őszén újabb kiürítésekre került sor. Rákóczi augusztus 18-án rendeletet küldött Barkóczy Ferencnek, a Duna—Tisza köze új parancsnokának: „az budai, pesti, szókes-fejérvári ellenségnek nagyobb mértékben való megszoróttatására és az környékben levő helységekből azon ellenséghez bejárni szokott lakosok által való kémségi elháréttatásának okáért szükségesnek látjuk azon környékbeli helységeket — minden ez idei takarmányokkal s marhájokkal egyben — elszálléttatni, úgy, hogy az ellenség körülbelől négy mélyföldnyire is semminémő lakos-embereket és takarmánt ne találhasson".

233 Most már a három város sem kerülte el e sorsot: Rabutin Erdélyből érkező hadának különböző vonulásai elől Barkóczy parancsára előbb augusztus 4—október 8 között a Mátra felé, utóbb novemberben a vacsi pusztán és Szentmártonkáta vidékén kellett nomádként bolyonganiok, mialatt a kuruc hadvezetés őrökkel, szigorú parancsokkal védte otthonaikat, gabonás vermeiket. Még keservesebb volt a harmadik futás, 1707. január 13—20 kö?ött, midőn Rabutin Debrecenből jövet az üresen hagyott Cegléden át vonult Pest-Budára: a városok lakói „egy héten át hideg déren és fergetegen szekér hátán nyomorogtak".

234 „Soha mégh eleinktül sem hallatott, hogy valamikor ezen vármegyénk így elpusztult volna" írta (bár kétségtelen túlzással) Pest megye „megh maradót kevés nemessége" 1707 április 16-i, nagykőrösi gyűléséből Rákóczinak. Elpanaszolta, hogy Rabutin „mennyi ezer marhákot elhajtott, minden ja56