Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

1. Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban

hagyományos marhatartáshoz, hiszen a marha akkor is eladható, elhajtható* exportálható, amikor búzával nincs többé mit kezdeni a néptelen síkságonAmi végül az adatok ingadozását, néha kiugrását illeti: ebbe itt vagy ott több helyi tényező belejátszhatott (főleg a belső vándorlás). Ha azonban anynyira, szinte általánosan egyirányú, mint több járást tekintve 1701-ben, akkor talán azzal is számolnunk kell, hogy az adatfelvétel szempontjai változtak. Az Összeírok itt vagy ott mélyebbre mentek: több embert, több állatot vettek nyilvántartásba. De honnan e többlet? Nyilván abból is, ami máskor a felületesebbek figyelmét elkerülte. De nemcsak abból. Az egyébként általában kihagyott földesúri majorságokból ? De ilyen alig akad ekkor Pest megyében, a birtokosok nagy része távolabb él (kis része Pest-Budán). Egy-egy helység határában legelnek ugyan urasági állatok

133

, sőt az is előfordul, hogy ezeket, mivel parasztok kezén vannak, tévesen azok jószágaihoz írják.

134 Magyarázatnak azonban ez önmagában elégtelen. Az igen kisszámú falusi és mezővárosi értelmiség ide- vagy odaszámítása sem okozhatott érdemleges eltérést a családfők számában.

135 Annál inkább viszont az, hogy az összeírok milyen mélységben vették tekintetbe a szegényebb paraszti rétegeket. A skála elég széles: vannak önálló házas zsellérek (ezek egy része vetéssel, állattal is rendelkezik). Vannak hazátlanok, akiket már csak puszta szám jelez egy-egy jobbágygazda rovatában. Vannak, akiket időnkónt a jobbágy fiaival közös rovatban (,,filii et inquilini")

136 tartanak számon, mint a háztartás, a közös munkaerő tartozékát, és végül vannak, akik már ily formában sem szerepeltek az összeírásokban. A váci járásról készült összesítés egy függeléke 47 helység közül 36-ban külön beszél ,,szolgák jószágairól" (facultates servorum). Másutt kimutattuk

138

, hogy ezúttal nem uradalmi cselédekről van szó (akik általában szintén kimaradnak az összeírásokból), hanem a jobbágyfamíliák cselédeiről. Eddig is tudtuk, hogy a nagyobb mezővárosok jobb módú cívisgazdái cselédeket, pásztorokat, mezei munkásokat, napszámosokat dolgoztatnak. így volt ez Nagykőrösön

139

, és még szembetűnőbben Kecskeméten, amely, régi gyakorlat folytatásaként, 1701-ben 23 kun pusztát vett bérbe Sőtér Ferenc jászkun kapitánytól, úgy hogy ezekkel és saját pusztáival együtt összesen több mint 228 ezer holdon gazdálkodott, legeltette állatait.

140 Pontosabban: a legelőkön elsősorban a jómódú gazdák osztozkodtak, akik egy (XVII. század végi viszály iratai szerint) mint ,,marhásabb" lakosok a közelebb fekvő pusztákról kiszorították a „marhátlanabb" lakosokat.

141 E gazdagabbak állatait cselédek kezelték, kint a pusztákon pásztorok, „rideg" legények legeltették, családtalan férfiak, akik nem egyszer saját állataikat is a nagygazda állataihoz csapták, bár a teleltetésért már részt kellett belőlük adniok.

142 Lényegében véve a század küszöbére is áll, amit három évtized múlva Bél Mátyás írt Kecskemétről, roppant baromvásárairól, meg az ősz szakállú, szigorú tanácsbeliekről (a vezető nagygazdákról), akik ,,engedelmességben" tartják a népet, és akiknek ,,a pusztákon nagy számmal vannak pásztoraik és egyéb külső cselédeik".

143 A mezővárosok naggyá, már sokban mássá fejlődött példájánál azonban érdekesebb számunkra itt, hogy a régi állattartó falvak hagyományos rendjében felbukkan a jobbágyfamília, a falusi feudalizmus ősi alapsejtje. A Hegyalján a XVI. századi jobbágy háztartások vizsgálata során tűnt elő a paraszti família, ,,a telkes jobbágy háztartása körül tömörülő, feudális értelemben vett ,család', amely közelebbi és távolabbi vérrokonság mellett a gazdához kü38