Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

5. Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686–1872

és 1—2 háziállatuk volt. A mezővárosi céhes mesterek csekély számú felső rétegét pedig a 2—3 vagy több segédet foglalkoztató kézművesek alkotják. A megyei törvényhatóságok is elsősorban a foglalkoztatott legények számát vették alapul a kézművesek vagyoni helyzetének felmérésénél, az adójegyzékek összeállításánál, illetve az országos összeírások alkalmával. Pest megye 1830. március 16-i közgyűlésének az összeírás céljából kiküldött deputáció javaslatával kapcsolatos határozata szerint pl. a kézművesek közül csupán azokat lehet az „első classis"-ba sorolni, akik 5—6 vagy több legénnyel dolgoznak állandóan és áruikat országos vásárokra „hordják". Ilyen iparűzők azonban —• a deputáeió szerint — a 2 sz. kir. város (Pest és Buda) kivételével nincsenek a megyében.

109 A második osztályba azokat a mestereket kell sorolni, akik állandóan 3 legénnyel dolgoznak. A harmadik classisba pedig azokat kell felvenni, akik 1—2 legényt alkalmaznak, ezenkívül azokat is, akik egyedül és nem állandóan dolgoznak, ezeket —- a deputáeió javaslata szerint — „mint Inquilinusokat vagy Subinquilinusokat lehetne tekinteni". 3. A legények harca a kizsákmányolás ellen A korábbi „patriarchális" kapcsolatok a mester és a legény között — Mérei Gyula megállapítása szerint — a XIX. század elején a magyarországi céheknél mindinkább háttérbe szorultak, s ,,a kapitalizmus betörése egymással szemben álló érdekű csoportokra osztotta a mestereket és legényeket, megindult a legények szabad bérmunkássá fejlődése.

110 A céhbeli mesterter mészetesen korábban is kizsákmányolta a legény mun— kaerejét, s elsajátította a túlmunka által termelt értékeket, de a mesternek és a legénynek a viszonya hosszú ideig nem elsősorban a kizsákmányoló és a kizsákmányolt, hanem a tanító- és a tanuló kapcsolata volt. A segéd — mint arra Engels felhívja a figyelmet — a „béren kívül gyakran még másféle javadalmazásban is részesült: a céhbeli tanonc és legény nem annyira az élelmezésért és bérért, mint inkább mesterré való kiképeztetéséért dolgozott".

111 A XVIII. századi (és korábbi) cóhszabályzatok a legények kötelességeire vonatkozóan is számos előírást tartalmaztak, gyakran pedig a mesterek privilégiuma mellé csatolták a legények külön artikulusait is. A kecskeméti borbélyoknak a győri borbélyoktól kölcsönzött 1723. évi kiváltságlevele pl. — sok más mezőváros kiváltságleveléhez hasonlóan — szigorúan megtiltotta a legénynek, hogy a mester tudta nélkül vállaljon valamilyen munkát. „Minden borbély legény, ha valami Sebessé esik, az Urának hírévé tegye és az ura híre nélkül meg ne szegődgyék ... ha pedig az Ura otthon nem volna, Szabad légyen a Legénynek a Sebessel megalkudni. . . titkon pedig a Legény ne kötözzön 7 forint bírság alatt". (4. §.) Egy Borbély Legény se adhasson Ura híre nélkül iret, ha pedig adna el is, annak az ára az Ura vagy Asszonya kezébe adassék, ha pedig oda nem adná, ötven pénz büntetése . . . (5. §.) . . . egy legény se adhasson Ura híre nélkül purgatiot . . ," (14. §.)

112 A céhes mesterek fő törekvése már korábban

113 (a XIX. század előtt) is a konkurrencia kizárására, illetve a monopólium kialakítására irányult, s a zárt számú testületek létrehozásával, a felvételi díjak felemelésével, s egyéb „visszaélésekkel" igyekeztek a mesterek megakadályozni az idegenek és kontárok céhbe jutását. 266