Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)
4. Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén
1 az addig irányadó 1806-i királyi rendelet 168 érvényét hatályon kívül helyezve, törvénybe iktatja 169 az ,,ugar "-földek dózsmamentességét); ettől kezdve már rendszeresen bevetik a harmadik ,,nyomás"-t a bogyiszlaiak, 170 a kalocsaiak, 171 az uszódiak, a szentbenedekiek, a lakiak, 172 az Örkényiek, 173 az újhartyániak, 174 az ócsaiak, 175 az albertiek, 176 az abonyiak, 177 a tószegiek 178 és a vérségiek 179 is. Hanem mindehhez a kép teljességének kedvéért azt is hozzá kell fűzni, hogy az évenkint bevetésre kerülő szántóterület ilyetén növekedésével korántsem jár együtt a földművelés kultúrájának általános növekedése (amit pedig az ugarolás kiküszöbölése vagy akár csak korlátozása is parancsolóan megkövetel) és így nem jár együtt véle az évi terméseredmények hasonló arányú növekedése sem, — ellenkezőleg: a vetésterület növelése a legtöbb helyen csupán a termőtalaj fokozódó kizsarolására s ennek szükségszerű következményekónt a viszonylagos terméshozamok fokozatos csökkenésére vezet. Amíg ugyanis a földműves szántóföldjének felét minden évben bevetetlenül hagvja, addig az, ha egészen nem is, valamelyest mindig megújul, hiszen egyrészt rendszeresen pihenőhöz, másrészt meg — mivel időközben legelőül használják — természetes úton némi trágyához is jut. Amikor viszont a földműves az évenkint ugaron maradó területet szántóföldjének egyharmadára szűkíti, ezeknek az amúgy is csak korlátozott előnyöknek az érvényesülése természetszerűleg szintén tovább korlátozódik, ha pedig az ugart teljesen kiküszöböli, teljesen elesik a termőföld megújításának — pontosabban: részleges megújításának — ezektől az egyszerű, hagyományos eszközeitől. Ez persze önmagában még nem volna baj, sőt éppenséggel üdvös volna, ha ezután ugyanő másként — s esetleg az említetteknél egyenesen hatásosabb eszközökkel — gondoskodnék a föld termőerejének rendszeres megújításáról, ha például a harmadik „nyomás" bevetése esetén abban a gabonatermesztés egyoldalúságának ellensúlyozása végett főleg takarmánynövényeket termesztene, az így nyert takarmányt pedig az istállózó állattartás kifejlesztésére használná s az istállózás jóvoltából egybegyűlő trágyát szántóföldjének állandó javítására fordítaná. 180 Csakhogy a 19. század első felében Pest megye fentemlített településeinek lakói közül egyedül a kecskemétiek kezdik a korábban ugarnak hagyott földeket takarmánynövénytermesztésre használni, az újhartyániak, a monoriak, az albertiek, az abonyiak és a tószegiek viszont a harmadik ,, nyomás "-ban kukoricát, a tápiógyörgyeiek kukoricát és burgonyát, a tinynyeiek egyedül burgonyát, 181 mások meg éppenséggel hüvelyeseket termesztenek, „mellyek a különben is sovány földet zsírjából jól kihúzzák", 182 az pedig az egykorú szakértők egybehangzó panasza szerint általános jelenség ezen a fában ekkor már nagyrészt igen szegény vidéken, hogy a falusiak a házuk táján felgyülemlő trágyát többnyire eltüzelik vagy —• legjobb esetben is — csak közel fekvő szőlőskertjeikbe hajlandóak kihordani, 183 s ezalól adataink szerint mindössze az uszódiak, a szentbenedekiek 03 a lakiak kivételek. 184 így azonban a vetésterület növelése általában csakugyan nem vezethet más eredményre, mint a föld termőerejének mindinkább fokozódó kimerülésére s ennek egyenes folyományaképpen a viszonylagos terméshozamok fokozatos csökkenésére. Hanem az igazság kedvéért meg kell jegyezni azt is, hogy a termőtalaj sokfelé megfigyelhető romlásáról nem egyedül s nem is elsősorban azok a parasztok tehetnek, akik birtokállományuk szűkülését a vetésterület bővítésével igyekeznek kiegyenlíteni, a föld termőerejónek rendszeres helyreállításá15 225
