Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

3. Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

zárásként, Szentendre ismételt panaszát,

52 a mogyoródiak nyomorúságáról tanúskodó híradást

53 s a biai mozgolódás kiújulását

54 hozta. Több ok játszott közre abban, hogy a század ötvenes-hatvanas éveitől fogva a parasztság panaszai, mozgolódásai megsokasodtak. Itt-ott, ahol a népesség a gazdálkodás hagyományos szintjén már-már kitöltötte egy-egy szűkebbre szabott fahihatár kereteit, a lakosság szaporodásának is része volt ebben. Isaszegen például új embereknek már annyira való földet sem tudtak adni, „akiből csak testi életeket táplálhatnák"; dunavecsei szegény emberek földesurukhoz folyamodtak, hogy valamelyes földhöz juthassanak.

55 De a fő tényező a földesuraságban rejlett, mely a háborús konjunktúra hatására gyors ütemben építvén ki majorságait, a szerződéseket jövedelmezőbbekre változtatta, vagy helyükben a parasztra terhesebb szokást honosított meg, hogy pénzbeli s főképp robotköveteléseit számottevően feljebb csavarhassa.

56 Mindennek növekvő paraszti elégületlenség járt a nyomában; kivált a Duna és Pest közelében fekvő, árutermelésben előbbre haladott helységek népe körében a dunántúli parasztmozgalmaknak már a híre is elegendő volt ahhoz, hogy az elkeseredés nyílt zendülésben törjön elő. 1766 nyarán a megye urai már azon tanakodtak: hogyan lehetne az engedetlenség és lázongás miatt elfogott parasztok biztonságos őrzéséről gondoskodni; mert a megyei hajdú kevés ehhez, annyian vannak már.

57 íme, így viszonylott a valósághoz a megye önelégült állítása, hogy mindaddig egyetlen panaszra sem került sor a falu népe részéről. Ami pedig a parasztság helyzetét általában illette, arról még 1764-ben ugyancsak a megye saját, mégpedig befelé, a maga körén belül elhangzó szavai árulkodtak. Országgyűlési követeinek: Beniczky Istvánnak és Ráday Gedeonnak már eleve olyan utasítást adott: vigyázzanak, hogy a köznép adóterhei ne szaporodjanak, hisz máris oly számtalan, szűnni nem akaró teher alatt nyög, hogy végső romlásához több nem is kell már.

58 Amikor pedig a vármegye tudomására jutott, hogy mégiscsak adóemelésre kerül sor az országgyűlésen, rosszalóan, a felelősséget áthárítva kötötte még hangsúlyosabban követei lelkére a nyomorult népre mindenfelől nehezedő nyomást, annak — aratás után! — fölötte kizsarolt állapotát.

59 Ennyire persze a helytartótanács nem láthatott a megnyugtató szavak mögé, de azért a megye érvelése egykönnyen nem vette le lábáról. Úrbéri bizottsága úgy látta, hogy a felhozott meggondolások érdemiek és alaposak ugyan, de mégsem olyan súlyúak, hogy útját állhatnák a falvak osztályozásának s a telki állomány kimunkálásának. Hiszen más megyék is véghez vitték ezt, pedig azokban is vannak helységek, amelyekkel kapcsolatban hasonló kérdések vetődnek fel. S e ponton a helytartótanács az Urbáriumnak egy kevéssé megnyugtató rendelkezésével kapcsolatban tett fontos megállapítást. Nagy dolog volt ugyanis, a későbbi örökváltságnak eléggé nem méltányolható előzménye, amikor az Urbárium szabadságot engedett arra, hogy földesúr és jobbágy között a robot és más szolgáltatások örökös megváltását célzó szerződés jöjjön létre. Nem mondta ki azonban, hogy erre a lehetőség szerint törekedni is kell; sőt megengedte az időre szóló kötések egy évi felmondással való felbontását, ami épp ellenkező irányban járt súlyos következményekkel, anynyira hogy a szerződés kérdését illető pont a gyakorlatban épp a parasztság ellen fordult vissza. Az úrbérrendezés előtt ugyanis a szerződés felbontása rendszerint arra szolgált, hogy a földesúr új, számára előnyösebb szerződést léptessen a korábbi helyére — ami, kivált a Pest megyéhez hasonló újonnan települt vidéken nem is volt egészen indokolatlan, ha az eredeti szerződés egy ösz175