Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

3. Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

de velős megokolással: az egyes helységeket miért sorolták ebbe vagy abba az osztályba ?

29 Teltek a hónapok, de Pest megye még mindig nem adott választ; érdemben nem is adhatott, hiszen — amire a helytartótanács nem figyelt fel — még az úrbérrendezés kezdő lépését: a 9 pontot illető vizsgálatot sem tette meg. A helytartótanács részéről komoly figyelmeztetésre

30 volt szükség, hogy kilépjen passzivitásából — mint kiderült: passzív ellenállásából. Végre szeptember 30 án terjedelmes előterjesztéssel felelt31 Ebben helyesen tapintott rá jónéhány sajátos körülményre, amelyek problematikussá tették az ország nyugati, északi részén tapasztalt viszonyokból kiinduló szabályozásnak minden további nélkül az alföldi helyzetre való alkalmazását. A válasz egyben tanulságos képet ad földesúr és jobbágy viszonyáról a vármegye különböző típusú községeiben— igaz, az uralkodó osztály szemszögéből. Nem fukarkodik átlátszó ravaszkodással sem, hogy az uralkodó saját érveit visszafordítsa a maga ellentétes álláspontjának igazolására, s általában jellemző képet fest a megyei nemességnek az úrbér ügyében tanúsított magatartásáról. Általlátjuk — fejtegette a vármegye —, hogy a királynő akarata az úrbér szabályozásával kapcsolatban is a köz javának gyarapítására s az adózók erejének megtartására irányul. Mi is állandóan és mindenben ezt a célt tartottuk szem előtt, erre törekszünk most is; ezért előre látjuk, hogy az úrbérrendezés megyénkben bajosan hoz hasznot a helységek különböző adottságai s a nép változatos jellemvonásai s életmódja miatt. Világosan értjük, hogy az osztályozásnak s az ehhez képest formálandó urbáriumoknak alapelve és célja nem más, mint a jobbágyok számára könnyebbséget s földesúri önkény és túlkapások ellenében biztonságot teremteni. Csakhogy megyénkben a parasztság egyetemlegesen sokkal enyhébb bánásmódban részesül, mint ahogy azt az úrbérrendezés norma gyanánt előírja; nagyobbrészt szabadon költözik, s megegyezés alapján teszi szolgáltatásait; nincs is, aki ezeken panaszkodjék, hisz a földesurak atyai módon óvják s gyarapítják népüket, mindeddig beérve a megállapodás szerinti járandóságokkal. Nem csekély okokból következtethetjük tehát, hogy efféle úrbéri szabályozás roppant zűrzavart okozna a nép körében, viszont a kívánt eredményt nem érné el. Vannak itt először is nagy, népes, nap mint nap növekvő helységek, mint Óbuda, Vác, Visegrád [?], Szentendre stb.; ezek határa szűk, földművelése csekély; szőlejükből, kereskedésből, két kezük munkájából élnek. Szántóföld hiányában hogy dolgozzunk ki telki állományt nekik ? Hogy határozzuk meg robotjukat, mikor úrdolgához nincsenek szokva, s inkább tüstént elszélednek, csak hogy robotolniuk ne kelljen ? S ha földesuraik robotjukat nem kívánják igénybe venni, hogyan lehessen őket arra szorítani, hogy a heti 1 robotnapot pénzen váltsák meg, mikor úgy mostani censusuknál négyszer többet kellene fizetniük \ Közismert, hogy jobbára termékeny szőleikből élnek s nagyobbrészt gyarapodnak is, eszerint szántóföld és rét hiányában szőleiket kellene a telekbe beszámítani; csakhogy ezek nem tartozékai a teleknek: szabadon adják-veszik őket, így megszerzésük kinek-kinek erejétől s tehetősségétől függ; akad mesterember és zsellér, kinek két-háromakkora szőleje van, mint egyik-másik gazdának, s a zsellér többet vesz be szőlejéből, mint a földet túró jobbágy, ki bár 20 vagy több hold földdel rendelkezik, de szőleje nincs. Ha itt úrbért hoznánk be, s a sokkal fontosabbak mellőzésével egyedül a legcsekélyebb részt alkotó szántóföldet és rétet tennők szolgálat és fizetség alapjává, súlyos joghátrány érné földesuraikat. 171