Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

2. Petróci Sándor: Pest megye újjátelepülése 1711–1760

mutatkozik a termésátlagok növekedésében is. Az 1715. évi összeírásban még a később olyan jelentős búzafelesleggel rendelkező Ceglédről is azt olvassuk, hogy az átlagtermés másfél-kétszeres.

127 1720-ra már háromszoros, az 1728. évi szerint pedig négyszeres a termés

128 ugyanakkor a szomszédos Nagykőrösnek csak háromszoros a terméshozama: érthető tehát, hogy 1744 után —• amikor már a saját szükségletét meg tudta termelni — nem szántóföldjét, hanem a szőlő területét növelte.

129 A váci járás életének viszonylag háborítatlan történeti folyamatosságát és rendezett gazdasági helyzetét — vetés-területének változásai is mutatják. A negyvenes években is — Pest közelsége ellenére aránylag itt növekszik leglassabban a búza és árpa vetésterülete: nyilván csak a természetesen szaporodó lakosság szükségletét kell biztosítania a már régen kialakult mértékben. Még az 1760-ban tetőző gabonakonjunktúra idején is csak 4-szer több búzát és 5-ször több árpát termelnek, mint 1728-ban, de a lakosság is kétszer annyi már! Ugyanakkor a másik három járásban az 1760. évi búzatermés az 1728. évinek nyolcszorosa — a soltiban pedig kilencszerese! -- az árpatermés meg éppen 15—20-szorosa az 1728. évinek! A kecskeméti és pilisi járásban a búza is árpa is megkétszereződik 1744 és 1760 között. A solti járásban azonban 1744 után már nem növekszik a jobbágy-zsellércsaládok búza- és árpatermése, sőt a búza 1760-ban valamivel már kevesebb is, mint 1744-ben. Feltűnően csökken a búza mennyisége a járás északi részének városiasabb fejlődésű régi falvaiban: Solton, Dunavecsén, Dunapatajon és Szalkszentmártonban. Ennek ellenére a járás összes termése még nem mutat nagy eltérést, mert a későbbi telepítésű délebbi német községekben Nádudvaron, Hajóson, Kecelen, Dusnokon, az 1744. évivel összehasonlítva — amikor még a kevesebb lakosságnak kevesebb búzára is volt szüksége — jelentősen növekszik. Nem ismételjük meg az állatállomány vizsgálatánál előre bocsátott fenntartásokat a családszámok és a terméseredmények egybevetése előtt. A megye gazdasági életének és az itt élő jobbágy-zsellércsaládok egyre kiegyensúlyozottabb életkörülményeinek azonban mégis valamelyes tükre az egy családra eső gabonaátlag emelkedése. 1728-ban egy-egy családra az adózott gabonát és az adózó családok számát egybevetve Pest megyében átlag 7 kila búza és 1,3 kila árpa, 1744-ben már 12 kila búza és 6 kila árpa, 1760-ban pedig 13 kila búza és 5 kila árpa jutott. Ezeknek az átlagértékeknek a helyes értelmezéséhez meg kell jegyeznünk, hogy a mezővárosok már az 1728. évben is nyilván árutermelők, jóval a hatvanas évek gabonakonjunktúrája előtt! Cegléden egy családra 1718-ban 22 kila, 1744-ben 44,5 kila 1760-ban pedig 40 kila gabona — búza ós árpa együtt — esik. Ezekkel a számokkal csupán a megye gabonatermésének növekedését kívántuk szemléltetni. E számokból azonban az egyes járásokban valóban felélt gabona mennyiségére nem lehet következkeztetni, hiszen az adózott gabonán kívül a nem adózó zselléreknek és szolgáknak aratórészből, nyomtató részbői származó gabonájuk is volt. A könnyebb értékesítési lehetőség és az állandó kereslet miatt az állatállomány és a gabonafélék mellett már a XVIII. században igen jelentős Pest megye bortermelése is. Vannak városok, amelyek ebben az időben egészen a bortermésből élnek. Szentendrének, Vácnak ós Pomáznak alig van szántóterülete és jószágállománya. 1744-ben Vác városában mindössze 138 tehenet tartanak, ugyanakkor az Úri községben lakó 123 család 156 tehenet mondhat magáénak.

130 Nagykőrösön 1715-ben a 233 jobbágy közül csak 1 olyan van, akinek nincsen szőlője, viszont 181 jobbágynak csak szőlője van, szántója 8* 115