Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

2. Petróci Sándor: Pest megye újjátelepülése 1711–1760

Pest megye négy járása közül a vácinak a történetét lehet viszonylag folyamatosnak tekinteni: ebben maradt meg a török után is a legtöbb község, itt állt vissza legkorátban — részben Pesthez való közelsége miatt — a megyei apparátus, erre a járásra van a legtöbb egyházi adat. A tanulmányhoz mellékelt táblázat: kísérlet arra, hogy a különböző évek egyházlátogatási iratai, História Domus-ai és 1760-tól vezetett ,.tabellái" alapján — az anyakönyvek helyszíni tanulmányozása nélkül — milyen eredménnyel lehet vállalkozni egyegy falu 1784 előtti évei összlakosságának megállapítására.

105 Az egyes községek — néha első tekintetre is ellentmondó — adatai egymás mellé állítva részletes magyarázat nélkül keveset mondanak. Az adatok községről-községre, évről-évre történő elemzése azonban nem lehet egy ilyen összefoglaló jellegű tanulmány feladata. Pest megye népességi újjátelepülését nyomon követi, vele párhuzamos a gazdasági újjáépülés. Ennek alakulását, kibontakozását és fejlődésének ütemét a mezőgazdaság eredményeinek vizsgálata nyomán szemlélhetjük. A XVIII. század első felében Pest megye gazdasági életében az állattenyésztés a szántóföldi gazdálkodásnál nagyobb jelentőségű. Az állatállomány fejlődését megyei összeírások alapján rajzolhatjuk meg: az adatok értelmezését is egyértelműen végezhetjük: hiszen az adatok darabszámra vonatkoznak, nem úgy, mint a még a megye területén is változó mértékegységekben összeírt gabonaneműeknél. Az állatállományban a vizsgált időszakban az igaerő — facultas — a legfontosabb. A zsellérkérdés vizsgálatánál már láttuk az 1730 körüli években a jobbágy és zsellér közötti döntő különbség nem a szántóföldhasználat, hanem a saját és elegendő iga birtoklásán alapult. A házas és hazátlan zsellér különböztetés az Urbárium után általánossá vált kategória visszavetítése. A megyei összeírások — 1744 és 1760 között, amikor az igásállatok száma már nagyobb volt -— a zsellérekről, mint ,,facultatem habens" és ,,non habens"-ről beszélnek. Az állatállománynak — járásonként egymás mellett az 1728., 1744. és 1760. évi — fejlődését, növekedését a mellékelt összesítő táblázat szemlélteti. Bizonyos, hogy pl. a szentendrei és nagykőrösi, váci szőlőkapás zselléreknek nem volt, nem is kellett, hogy legyen igásállatuk. Bizonyos az is, hogy a jobbágy- és zsellércsaládokon kívül a népességi táblázatba fel nem vett taxások is rendelkeztek jármos ökörrel és igás lóval: mégis az ebből a hibaszázalékból adódó különbségek ellenére is valamilyen képet ad az igaerő fejlődéséről ha a három vizsgált évben az összes igás állatok — jármos ökör, hámos ló, uzsorás ökör, uzsorás ló — és a jobbágy-zsellér családok számát összehasonlítjuk. Pest megyében 1728-ban 10 192 jobbágy-zsellércsalád 18 672 1744-ben 19 672 jobbágy-zsellércsalád 43 931 1760-ban 28 475 jobbágy-zsellércsalád 58 934 igásállattal rendelkezett. Az összehasonlításból nyilvánvaló: az 1744. évi arányszám a legkedvezőbb. Ha az egyes járások helyzetét külön-külön évenként vizsgáljuk, akkor is az 1744. évi adatok a legmagasabbak. A családok és az állatok száma a két összesítő táblázatban megtalálható. A fejlődés jellemzésére — ha különösnek is hat az a tény, hogy pl. a pilisi járában 1728ban egy jobbágy-zsellér családra 1,2 igásállat jut — más szemléltető módszert nem tudunk. (Bizonyos, hogy külön tanulmányt érdemelne járásonként a jobbágy- és zsellértársadalom anyagi viszonyainak tanulmányozása in.) 111