Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

1. Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban

nednek meg, és nem túlzó képzeletből, ha kortársak leveleit, szemtanuk elbeszélését, siralmas verseit olvassa abból az időből, amikor a török hódítás az országra zúdult. így indult 1526-ban az uralomváltozás, fokról fokra, szünetekkel, ismétlődő hadjáratokkal, míg végül 1541—1566 között kialakult az országba ékelődő, új végvonal. Ez volt a. pusztulás első időszaka, amely főleg a déli részeken, a nagy felvonulási útvonalak mentén és Pest-Buda környékén törölte el a falvak sorát a föld színéről. A régi Pilis megye budai részeinek 51 középkori településéből 31 már ekkor eltűnt.

1 Az ezt követő, nyugodtabb évtizedek alatt az élet újra nekilendült, ahol tehette, és ahogy tehette az új berendezkedés által megszabott, szűkös korlátok között, a török uralom hódításra épült, leginkább kezdetleges feudalizmusra hasonlító rendszerében, amely még a rendi szabadságjogokat sem ismerte, de a rabszolgaságot még igen. A nép maradt alávetett, jobbágyi sorban, szolgált, fizetett, szultánnak, kincstárnak, katonáskodó szpáhinak és a török uralkodó osztály más tagjainak. A török hatalmi apparátus a XVI. században még mindenbe beleszólva, mindenért fizettetve, a helyi önkény ezer változatával, egész nyomasztó súlyával közvetlen ellenőrzés alatt tartotta a hódoltság helységeit. Nemcsak a katonailag megszállt helyeket (Buda, Vác, Visegrád), hanem sokban azokat a nagyobb mezővárosokat (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd, Ráckeve) is,

2 amelyek mint szultáni, kincstári hász-városok, a magyarországi török hadi és közigazgatási szervezet budai központjának külön bázisai, egyebek közt ágyúkerék, hídszögek, salétrom szolgáltatói, viszonylag kedvezőbb helyzetet élveztek a szpáhik kezére adott, kizsarolt, kisebb falvakénál. Kis település azelőtt is, mindig aránylag kevesebb volt az Alföldön, mint a Dunántúlon, de korántsem oly kevés, mint e másfél évszázad eredményeként. Hatalmas legelők, puszták azelőtt is bőven akadtak, de nem álltak össze olyan szinte egyetlen, véget nem érő, elvadult pusztasággá, amilyenen a XVII. század végi utazónak kellett átvergődnie. A háborús pusztulások különböző szakaszai közül főleg a másodiknak, az 1593—1606 közti hosszú háborúnak volt igen nagy része e változásban. A megye ismét hadszíntérré vált, több éven át tatárok telelőhelyévé, akiknek „feljövéséért és rablásáért (egy 1597-i jelentés szerint) az szegénység megfutamék, az egész föld elpusztula, kit levágának s kit elvinek", most már csak ,,marada az három város" (Kecskemét, Nagykőrös, Cegléd), egyébként ,,Pest vármegye mind puszta".

3 Ekkor is a kisebbek mentek tönkre leghamarabb, egyesek átmenetileg, mások, sokan, végleg és helyrehozhatatlanul. Ócsa és Cegléd közt nem maradt település, Kecskemét körül több mint harminc egykori falu fűvel benőtt romjain legeltek a rideg gulyák. A nagyobb helyeket is súlyos veszteségek érték, 1600 körül egy ideig Nagykőrös és Cegléd is lakatlanná vált

4

, de ezek jobban magukhoz tudtak térni, magukba fogadva a máshonnan menekvőket is. Az arányok eltolódása, bizonyos korábban is meglevő vonások egyeduralomra jutása, és ennek nyomán már szerkezeti változás: ez jellemzi a hódoltság gazdasági fejlődését is. Az Alföldön ősidőktől folyt állattenyésztés, de mellette a földművelés is viszonylag nagy mértékben elterjedt. A marhatartás új nekilendülését persze alapvetően nem a török hódítás idézte elő, hanem már korábban, a XV. század óta, a felvirágzó délnémet városok: Augsburg, Nürnberg, azután Bécs és részben Itália növekvő húsigénye, vagyis a külföldi piac. Ezért hajtják évről évre a szabadban nevelt, pusztán tartott rideg marhák ezreit és tízezreit keménykezű pásztorok és gazdáik: hald