Borosy András - Kiss Anita: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok IV. 1731-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 36. (Budapest, 2004)

Regeszták

1739. No. 2. a 635. 1739. augusztus 4-én a vármegye elhatározásából Sötér Gábor szol­gabíró és Dobossy Ferenc esküdt az alulírottak bejárták, megszemlélték és le­írták azt a völgyet, amelyben a mocsárig és Püspökhatvan (Püspök-Hatvana) falu vízimalmáig lefolyik és összegyűlik a víz. 1. Kezdődik a töltésnél, melyet a nevezett falu felső végén emeltek s a nevezett mocsarat táplálja, és följebb a folyó felé halad a maga távolságában püspöki területen át, és mindkét oldalon vannak határai vagy (mesterséges) partjai, amelyek méreteit megadni abból az okból, hogy saját püspöki terüle­ten folytatódik, nem szükséges. 2. Ahol egy bizonyos szántóval, mégpedig az ácsai szántófölddel érintke­zik, részben dombok határolják, miközben jobb felől a folyó irányába halad. Itt megfigyelhető, hogy Acsa felől a másik irányban püspöki területen szántó­földek vannak. Ezen okból a víz árka mellett jobb felől nádas van, mint már megjegyezték, és ezt földterületnek kell mondani, a bal oldalon pedig a püs­pökiek szokták a nádast kaszálni. A nádas nagyobb része azonban jobb kéz felől van, és az acsaiak birtoka, ezért 43 lépés hosszúságú része az ácsai terü­lethez tartozik. 3. Az egész nádas az acsaiak használatába kezd átmenni, s emellett felfelé használható rét terül el, mely szénát terem, s ezzel 870 lépés hosszúságban határos. Szélességben pedig kb. 100 vagy több lépésnyire terjed a nádas. Amennyire annak kiterjedését meg lehet határozni, az elárasztott és mocsaras területek terjedelmét lépésekkel be lehet járni és le lehet mérni. Az előbbi leírás alapján, hogy megtisztítsák és tavat csináljanak a neve­zett völgyben, az ácsai területet gáttal el kell választani a püspökhatvani terü­lettől, mellyel szemben a vizeket össze kell gyűjteni és — mint előbb mond­tuk —- feljebb tolják és terjesszék. A helyzetét újra megszemlélheti és meg­fontolhatja bárki. Hogy a nevezett gátat vagy annak alsó részét ne lepje el a kiáradt víz és ne rontsa le, ezért, mint korábban is előfordult, a szomszédoknak, így a tót­györkieknek (Tóth-Gyürk) és másoknak, akik a Mácsai-völgy lakói, nagy munkával nemcsak ki kell javítani, hanem bizonyos részben alapjaitól kezdve újjá kell azt építeni, (magyar—latin) 1739. No. 2. b 636. [A mellékelt térképen feltüntetett adatok:] 1. Püspökhatvan [a temp­lom rajzával], 2. A püspöki malom [a malom rajzával], 3. A püspöki gát (töl­tés), 4. Az ácsai szántók, 5. Az ácsai szántók, 6. Az ácsai kenderáztató 7. Az

Next

/
Thumbnails
Contents