Borosy András - Kiss Anita: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok IV. 1731-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 36. (Budapest, 2004)

Regeszták

zelésére 6 forintot, amely sebeket a nevezett ispán ütötte rajta. Az ügy békés megegyezéssel ért véget. [...] Azonnal, készpénzben fizetett ki 177 forint 30 V 2 dénárt a jelen bíró­ság ülésezése idején a hitelező teljhatalmú megbízottjának. De ez a hitelező kielégítéséhez nem volt elég. Ezért addig, míg az adós a tartozást készpénzben nem tudja kifizetni, zálogképpen le kell tennie 113 latnyi ezüstöt és azonkívül egy bizonyos kamerlot nevű anyagból egy darabot, mely 30 királyi rőf hosszúságú, hogy a hitelezőt egyenlőre kielégítse. Ami az összeg többi részét illeti, azt a nevezett hitelezőnek Herschel Farkas (Vulff) óbudai zsidónak az úri szék jelenlétében Szent György napjáig 7 ki kell fizetnie. • Ezután egy zsidó nő ügyében kellett eljárni, akinek szökevény férje ed­dig az urasági börtönben van. Elhatározták, hogy az urasági börtönből bi­lincsbe verve kell a következő úriszék elé állítani és akkor kell az ügyet meg­tárgyalni. • Az óbudai magyar mészárosok és a szintén óbudai zsidók albírája (sub­judex Judeaorum) között barátságos megegyezés jött létre. • Az urasági ügyben, az Aur (?) úr elleni követelés ügyében a következő úriszéken fognak dönteni. • A zsámbéki (Sambek) mészáros ügyében nem volt tárgyalás, mert adós­sága fejében a rácok elfogadták ígéretét, hogy egy az adósságával egyenlő ér­tékű tárgyat fog nekik adni. • Réty (Rity) Boldizsár úrnak a föntebb említett Lebl özvegyasszony elle­ni ügyében, melyben 33 forintot és 45 krajcárt követel tőle, a döntést a kö­vetkező úriszékre halasztják. • A jenői sörfőzőnek a zsámbéki zsidó mészáros elleni ügyében, melyben a mészárostól 75 forintos tartozásának kifizetését követeli, a döntést a követ­kező úriszékre halasztják, (latin) 1732. No. 1." 420. Vácon, 1732. május 26-i kezdettel, Bajcsy János megbízottjának el­nökletével, Pászthory (Pásztori) Imre és Huszár István szolgabírók, Újfalussy (Újfalusi) Tóbiás esküdt, König Ferenc provizor, valamint Csupi János és Csete Pál váci bíró és esküdt jelenlétében úriszéket tartottak. Barinay (Barinai) László ügyész a következő ügyeket terjesztette elő: • Tóth Ilona egy bizonyos tatai szökevénnyel, az Istvanovicsnak mondott András Ivánnal házasságtörést követett el, így a Tripartitum I. részének 105. címe szerint kapja meg büntetését. 7 április 24.

Next

/
Thumbnails
Contents