Borosy András - Kiss Anita: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok IV. 1731-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 36. (Budapest, 2004)

Regeszták

• Bobány János cigány ügyében, aki, mint ahogy az a város jegyzökönyv­ében lévő vizsgálatból kitűnik, egy alkalommal ittasan durva szitkokkal illet­te feleségét és az Istent káromolta, azonos büntetést kér, mint előzőleg. Bobány János az úriszék előtt mindezt tagadta, ami pedig származását il­leti, kijelentette, hogy Pécsről származik, anyja még most is ott él. Törökül csak egy keveset tud, amit akkor tanult, amikor Pozsonyba és Bécsbejárt tö­rök kereskedőkkel. A vádlott felesége azt vallotta, hogy férje mostohája és nővére most is Pé­csen lakik, és tudnak törökül, sőt egymás közt úgy is beszélnek. Hallotta, hogy férjének apja török volt és aztán kikeresztelkedett, férjét viszont szüle­tése után rögtön megkeresztelték, szülei pedig azelőtt nem Pécsen, hanem Szigetváron (Szigeth) laktak. A vádlott bevallotta, hogy Szigetváron (inArce Szigeth) laktak, de hozzá­tette, hogy az csak 2 mérföldre van Pécstől. Apja mindig keresztény volt, bár korán meghalt, így nem ismerhette, valamint azt is elismerte, hogy mostohája és nővére tudnak törökül, de ő maga mindig római katolikus volt. A korábban kihallgatott tanúk (egyiküket kivéve, aki állapotos) vallomá­saikat esküvel megerősítették. ítélet: Három pénteken alkalmanként 65, tehát összesen 195 ostorcsapást kapjon úgy, hogy a templomból kijövő nép lássa és azt is megtudja, hogy mi a bűne. • Karsai János Lőrinc-nap után az újfalui kocsmában italozott társaival, köztük Cseke Mihállyal, akit a földre terített és arcát ököllel ütötte, közben pedig Istent káromolta, így rá az előzőekhez hasonló büntetést kér. A vádlott azt vallotta, hogy azokat a szavakat inkább csak hirtelen harag­ból mondta, és azért, mert részeg volt, és Csekét is ezek miatt verte meg. ítélet: Mivel hirtelen haragból cselekedett, 60 botütést kapjon, ezen kívül pedig a verekedés során okozott kárt Gulyás Pálnál letöltendő szolgálattal té­rítse meg. • Szentgyörgyi (Szent Györgyi)Anna, Nagy József felesége, valamint Nagy András és Nagy István házasságtörést követtek el, így a nőre a Tripar­titum I. részének 105. címe alapján halálbüntetést, bűntársaira pedig a szokott büntetést kéri. Szentgyörgyi Anna először mindent tagadott, majd bevallotta, hogy Nagy Andrással, férje szolgájával Lőrinc-nap után háromszor, néhány éve pedig, amikor nála lakott, Nagy Istvánnal kétszer valóban elkövetett házasságtörést. Nagy András az úriszék előtt mindezt beismerte. Nagy István mindent tagadott, arra hivatkozva, hogy egyébként is impo­tens, végül bevallotta, hogy próbálkozott bár, de sikertelenül. ítélet: Mivel a nő férje az úriszék előtt nem jelent meg, ezért a vádlottat rokonai kezessége mellett a börtönből apja házához hazaengedték, majd fér-

Next

/
Thumbnails
Contents