Borosy András - Kiss Anita: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok IV. 1731-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 36. (Budapest, 2004)
Regeszták
van bevésve. Időközben kapcsolatukból gyermek fogant, de azt szégyenükben nem merték elmondani, végül pedig a szülés előtt két héttel, amikor meglátogatta Rozáliát, az sírva panaszolta el neki, hogy előző nap leesett takarítás közben a székről és úgy megütötte magát, hogy már nem is érzi, élne-e a gyermek. Az ítélettől való félelmében menekült el, és bár eddig az ügyvédben bízott, most sorsukat az ö kezébe helyezi megköszönve tanácsát és segítségét. • Warsányi Ádám igazolása. Warsányi Ádám 1735. július 31-én aláírásával és pecsétjével hitelesítve elismeri, hogy vehrenfelzi Würt Rozáliával megesküdött és őt feleségül vette, sőt annak római katolikus vallására is áttért és azt követi. • Kolb Ádám helyi gyógyszerész és Schwarzl (Schwartzl) János felcser aláírásával Vácott, 1735. június 11-én kelt látlelet, mely szerint legjobb ismereteik szerint megvizsgálták a Dunában talált gyermek holttestét, amin sem sebesülés, sem a fulladás kék jeleit nem találták, (latin-német) 1736. No. 4. d 521. A váci úriszék 1736. február l-jén tájékoztatja az alispánt, hogy helytartótanács január 7-i határozata alapján Gerst Mihály Gottfried kikeresztelkedett zsidót az úriszék elé vezették, ott levetkőztették és tüzetesen megvizsgálták, de rajta semmiféle (rásütött) jelet nem találtak. Emellett a vádlott ellen a névazonosságon kívül nincs semmi bizonyíték, sőt még az sem, hiszen nem János Mihálynak, hanem Mihály Gottfriednak hívják, így puszta gyanú alapján vádolták be mint tolvajt és emiatt már két éve van börtönben. (latin) 1736. No. 5." 522. Kecskeméten, 1736. április 16-i kezdettel Prónay Gábor, Koháry András megbízottjának elnökletével báró Orczy (Orcy) István, Andrássy Zsigmond, Csongrád megye rendes alispánja, Gellért István, PPS vármegye szolgabírája és Horváth Imre esküdt, valamint Pataki István körösi jegyző, végül a fő- és albíró, jegyzők és esküdtek jelenlétében úriszéket tartottak. Justh Gábor a következő ügyet terjesztette elő: • Petrovay Éva, Horváth Mátyás jászberényi lakos felesége április 8-án Kovács Pál özvegyének házának [nádjtetőjébe parazsat tett, és ha az arra járók nem veszik észre, a ház le is égett volna. Ezen kívül Horváth Istvánnal házasságtörést is elkövetett. Mindezek miatt halálbüntetést kér rá, előtte pedig kínvallatás elrendelését, mivel alapos a gyanú, hogy azok bűntársa volt, akik Józan (Jószan) András istállóját felgyújtották, amikor is annak három