Borosy András - Kiss Anita - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok III. 1717-1730 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 35. (Budapest, 2003)

Regeszták

12. Őkegyelmessége emlékezzen arra, milyen módon adták ki a karok és rendek szigorú betartás céljából a hadiszabályzatot az 1715-ös országgyűlé­sen, mely szerint megfelelő időben és minden halogatás nélkül vetették ki a nevezett évre a hadiadót. Ezt a szabályzatot, csak 1716 márciusában adták ki, és a jelen időpontig nem lépett hatályba. Hogy tehát a kimerült ország őfelsé­ge szolgálatára készebb és erősebb legyen, őfelségének az a szándéka és atyai törekvése, hogy a hadiszabályzat hatása legyen érvényes az Erdéllyel szom­szédos megyékben lakó határőrökre is. Ennek alapján a hadiszabályzatot tart­sák be és a föntebb felsorolt, netalán eddig elkövetett vagy ezután elkövetni szándékozó törvényellenes egyezségeket töröljék, a karoknak és a rendeknek a nevezett összeget adják vissza és a feltételeket betartva a [védelmi] biztosí­tékot fizessék ki. A hadiszabályzat alapján a küldöttség azt kéri, hogy Isten segítségével és az őfelsége által adott védelmi biztosíték alapján az eddig megkötött törvény­telen szerződéseket semmisítsék meg. A következő napon az előbbiekhez hasonló a hadiszabályzatban foglalt további pontokat vitatták meg őkegyelmessége együttműködésével és hozzá­járulásával, remélve, hogy azok hatékonyak lesznek. A jelen küldöttség azt kéri, hogy őfelsége adja meg a szükséges védelmet, hogy ezt az összeget ki tudják fizetni, ami nem lesz haszontalan. A továbbiakban maradnak őfelsége készséges hívei, a pozsonyi deputáció. Thürheim gróf válasza a követeknek (A kötet 31.v—34. oldalán) Gróf Thürheim Ferenc Sebestyén Pozsonyban, 1717. november 17-én kelt válasza (replica) az országos gyűlés követeinek. 1. Válasz azon pontokra, melyeket a pozsonyi országgyűlésen egyrészt a főurak és mágnások küldöttsége, másrészt a karok és rendek nekem, császári biztosnak a jelenlegi katonai téli elszállásoláshoz szükséges porciók kifizeté­sével kapcsolatban tettek. Az ország igen terhesnek mondja az őfelsége szol­gálatában rá rótt terheket. Az 1.-höz. Őfelsége a Magyar Királyság fenntartásán szorgoskodik és biztosítja az ehhez szükséges eszközöket, ezért szigorúan megparancsolja, hogy az átvonuló katonák ellátása, az előfogatok kiállítása és az ingyenmun­kák az országot erején felül és a méltányosnál nagyobb mértékben ne terhel­jék. A fizetendő téli porciók túlságosan nagyok s kifizetésre nem alkalmasak, a katonai kihágások megszüntetendők, és mint két évvel ezelőtt, egyetlen megye vagy járás sem köteles a terheket a másik helyett viselni. Ha előfor-

Next

/
Thumbnails
Contents