Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok II. 1671-1716 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 34. (Budapest, 2002)

Regeszták

múlva a komisszárius úr katonákkal, hajdúkkal és horvátokkal kiment a vár­megyénkbe katonai adóbehajtásra (ad militarem executionem), s most is oda van, szintén most Kőrösön (Keőrőss) van. Még ekkoráig a komisszárius úr semmi olyan panaszra való dolgot el nem követett sehol a szegénységen, ha­nem szenvedhetőképpen és istenesen bánt még ekkoráig velük, amint a sze­génység itt beszéli. Hanem Isten hazahozván, ha a nemes vármegyének úgy fog tetszeni, Kandó urammal újabban más alkura megyünk. Behívatván a kecskemétiek, körösiek és egyéb derekas helybéli emberek közül egynéhá­nyat, ha ugyan jó nagy discretiót kell ígérni avagy adni, csak jó állapottal al­kudjon meg, ez tanácsa és akarata palatinus és gróf Zichy uram őnagyságá­nak is. Mindazonáltal álljon a nemes vármegye jóakaratán a hónap 21. napján jött expeditióban, mi a dekrétumom és die 22. Indultam ki Bécsből a bádeni herceggel és ifjabb Zichy István úr őnagyságával együtt, de őhercegsége és őnagysága postán jött, elmaradtam tőlük és Győrben értem el, ahol Zichy Ist­ván úr őnagyságával együtt, őhercegségével szemben lévén, köszöntöttem és minden nyavalyánkat voltaképpen megbeszélvén kértem arra, hogy írjon a budai komisszárius úrnak, hogy olyan kegyetlenül ne cselekedjen, hanem is­tenesen. Mit mindjárt megígérvén őhercegsége, egy nap sok foglalatossága miatt nem expediálhatta, hanem várakoznom kellett. Harmadnapon Zichy úr őnagysága a sereg deákjával német nyelven megíratván és maga szóról szóra diktálván magunk tetszése szerint azt aláírta és megpecsételte őhercegsége, mi in optima forma van, melyet még meg nem adván a komisszárius úrnak, ha hazajön, meg fogom adni. Talán az is nem lesz haszontalan. Most Egerbe 129 szekeret parancsol gránátok vitelére a komisszárius úr a szegénységnek 6 vagy 7 napra. Ugyan maga tette a limitációt is, nem kell már itt sem viceispán, sem egyéb szolgák, mert mindent szabad akaratuk szerint cselekszenek. A gonosztevőket (malefactor) is, kit a provizor, kit a profusz büntet, az is járván az egész vármegyét. Egyéb új híreket nem tudok írni kegyelmeteknek, hanem hogy Fehérvár most traktáltatik, jó reménységben vagyunk. Isten azt is kézben adja rövid idő alatt. A francia nagy készülettel és hadakkal őfelsége ellen készül. Néme­lyek a lengyelek felől is ezen vélekedésben vannak. Thökölynét fiastól és le­ányostól minden nap Bécsbe várták. Már jöttek is előre hírt tenni, hogy nem messze vannak. A török adta atnámé, királysüveg, bot és zászló vasa már ott volt Bécsben, Klobusiczky úr hozta fel, amiért háromezer forintot és egy nagy aranyláncot adott őfelsége őkegyelmének, és az egész Rákóczi jószágán prefektusnak tette. Heissler (Hayszler) úr tizenhárom kuruc zászlót és Petró­czy (Petrótzy) fejét akkor küldte fel Bécsbe, hogy onnét eljöttem, azt írván, hogy hatszáz kurucot vágatott össze és háromszázat fogtak elevenen. Igazán írom, száz aranyért ezen utazásomat fel nem vettem volna, ha tud­tam volna, hogy olyan igen hideg és kemény időben esett járnom, látja az Úr-

Next

/
Thumbnails
Contents