Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok II. 1671-1716 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 34. (Budapest, 2002)

Regeszták

1. Miután kifizették az előbb nevezett 30 ezer rájuk eső forintot a várme­gyében lévő birtokaik után, azonnal mentesülnek a fegyverjog alól, és a vár­megyében lakó karok és rendek összes birtokaikat és a jobbágyaik által ter­melt javakat megtarthatják. 2. Ámbár a fegyverváltság alkalmából a nevezett karok és rendek, kiknek a nevezett vármegyében, javaik, birtokjoguk volt, jogaikat nem kell igazolni­uk, mivel a királyi fiskus előtt birtokjogukat már megfelelően igazolták. Ezért ha előfordul olyan eset, hogy a birtokos jogainak igazolása során pervesztes lesz, akkor az ilyen birtokos a váltság (redemptio) dolgában semmilyen jogot nem biztosíthat, s ez a jog és következésképpen a birtok is a királyi fiskus számára megmarad, s az ilyen birtok után fizetendő összegről szóló értesítést kell küldeni a királyi fiskusnak. Ezért 3. A vármegye köteles lesz a hiteles adókivetés (repartitio) alapján azt a királyi fiskus kezéhez megküldeni, hogy az ebből megtudhassa, a nevezett birtok után fegyverváltság címén mennyit kell fizetni, s ilyen esetben a neve­zett fiskusnak azonnal vissza kell szolgáltatni. 4. Ha pedig a nevezett vármegyében s a mellettük fekvő birtokokon bár­milyen okból a fegyverjogon kívül a királyi valamilyen más birtokot is ki tudna nyomozni, és azt készpénzért másoknak el akarnánk adni s ezen birto­kért többet akarna fizetni, azt elővételi jogon megvásárolhassa, ha a többi fel­tételek egyenlők. 5. A zálogbirtokosokat is érinti a fegyverváltság kifizetése, s azt az örökös birtokosokra is ki akarják terjeszteni, úgy, hogy az ilyen birtokos az ilyen bir­tokot sem peres úton, sem mint annak tulajdonosa, a pénzösszeg megtérítése nélkül a fegyverjogra a visszatérítéssel együtt az arányos visszatérítési kiadá­sokat (melyeket a zálogbirtokosok a felülírt célból bírt összegből fizetnek ki) teljesítse. 6. Akik a fegyverjog megváltására kifizetendő részarányos összeget a ne­vezett esetekben az újbirtokosokkal együtt bármilyen okból nem akarják le­tétbe helyezni és visszafizetni, azok a birtokosok kiadásaihoz segítséget köte­lesek adni. (latin) 1702. No. 3. b 160. I. Lipót császár és király ugyancsak Bécsben, 1702. augusztus 30-án kelt mandátuma. (Ennek szövege hasonló az előzőéhez, de csak három pont­ban sorolja fel PPS vármegye kötelezettségeit.) Tartoznak törvényes szavatosságot adni az új birtokosoknak és leszárma­zottaiknak, örököseiknek, az engedményeseknek, a fenntartóknak ezek bizto­sítására.

Next

/
Thumbnails
Contents