Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok I. 1618-1670 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 33. (Budapest, 2001)

Regeszták

latot benyújtott az uralkodónak, melynek elfogadása esetén véget lehetne vetni a sok panasznak és sóhajtozás nak, aminek oka az, hogy a hívek olyanok, mint a pásztor nélküli juhok, kiknek pásztorai bilincsekben, börtönökben, gályákon szenvednek. Ezek minden várakozás ellenére kiszabadultak, s az üldözés he­vessége is csökkent, s a béke helyreállításának megvannak az előjelei. Hogy ez még a mi időnkben bekövetkezzék, szívből ajánlja, nehogy meg­maradjon a harag szikrája-. O nyíltan beszél, figyelmeztet és tanácsol, mert szeretné, ha Magyarországon a béke az ő idejében helyreállna, és az összes elvett templomokat, javakat visszaadnák. Minden ügynek a kívánt végéhez lehet jutni, azokat gyűlölet, harag s az ítéletet zavaró szenvedélyek nélkül meg lehet tárgyalni. Az evangélikusokat ért sérelmeket meg lehet szüntetni, s a jog útján járva a békét, nyugalmat és egyetértést el lehet érni, hogy a haza összes polgárai békében éljenek. A császári ház, mely annyi éve sok vért, aranyat és ezüstöt áldozott az or­szág védelmére, szereti alattvalóit, és békét biztosít nekik. Ennek a jó király­nak a szavát, mellyel békét és biztonságot akar teremteni országának és alatt­valóinak, mindig el kell fogadni. Ezzel zavarba jön az ellenség, mely nem tud a Magyarország számára viselhetetlen és nem mentegetett bátorságáról és merészségéről az evangélikusok elnyomása terén, kiknek szabad gyakorlását zavarja (?). A jó király ettől az órától fogva inkább bízni, mint nem bízni csekély hiba lenne, kisebb, mintha a jelen országgyűlést félbeszakítanák. Ez esetben arra kell törekedni, hogy az országgyűlést újra összehívják, s valamennyien örömmel térnének haza. Mindezeket mérlegelni kell, meg kell vizsgálni, és mérsékelten kell bele­foglalni a gravamenekbe, ezt javasolja az, ki a rendeket Jézus Krisztusban testvéreinek tartja, és egész lelkéből és szívéből megáldja. A belga (!) általános és szövetséges rendek a császár Őfelségéhez küldött rendkívüli követe (Dominorum Ordinum Generalium in Foederato Belgio ad suam Majestatem Cesarem ablegatus extraordinarius). (latin)

Next

/
Thumbnails
Contents