Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok I. 1618-1670 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 33. (Budapest, 2001)
Regeszták
84. A császári felség szomszédos örökös tartományaiban a magyar hitelezők számára a nekik járó tartozások gyorsabb behajtása céljából arra fog törekedni, hogy a hazai törvények szerint bármelyik helyen hozzájussanak e tartozásokhoz, s a hitelezők jogos panaszait az ezeket megoldó parancsokkal s más alkalmas eszközökkel fogja orvosolni, felszámolva mások feledékenységét az 1655:33. törvénycikk értelmében. 85. Őfelsége meg van elégedve, és elégtételt fog adni Honorius Rottal úrnak az 1655:144. törvénycikk értelmében, miután ő jelentést tesz a bányászati hivatalnak. 86. A cseh (Bohemia) kancellária számára ez a pont nem világos, de ha érvényben van III. Ferdinánd császár erről szóló határozata, a dologban őfelsége méltányosan fog eljárni. 87. A lelkészi segély (congrua) ügyében őfelsége úgy határozott, hogy a másik felet is meg kell hallgatni, hogy igazságot tehessenek, s ezt a föntebb említett határkiigazító bizottságnak kell visszaküldeni. 88. Őfelsége egyetért azzal, hogy meg kell egyezni. 89. Mivel a jelen ügyben Szarvkő (Szarvkeő) uradalom új birtokosa a császári felséget különös alázatossággal kérte, ezért az ausztriai rendektől bizonyos információkat és jogi magyarázatot kell kérni ez ügyben. Azt a császár a birtokossal közölni fogja, s az ellentétet az ügy megismerése után a nevezett bizottság fogja megfelelő eszközökkel elsimítani. 90. Ezt az ügyet is őfelsége közbenjárásával a nevezett bizottság elé kell terjeszteni, hogy azt az érdekelt felek számára eldöntse. 91. Ha megkereső levelet küldenek Jakusith Imre jogainak támogatására egy Magyarországon hozott bírói ítélettel kapcsolatban, ő maradjon vagyonának birtokában az ügy elintézéséig. 92. Marad. 93. Őfelsége jóváhagyja, hogy az igazság megállapítása céljából végezzenek nyomozást a Mikulich elleni perben, annak minden pontját megvizsgálva. 94—95. Őfelsége jóváhagyja, hogy a gravamenekben szereplő jogi ügyek vitáját nem kell akadályozni, hanem további ismeretek szerzése céljából mindenki járhasson jogos követelései után. 96. Őfelsége hozzájárul, hogy az Esterházy grófok ez ügyben ezután a lehetőség szerint elégtételt kapjanak. Az utolsó paragrafussal egyetért őfelsége, megállapítva, hogy ez nem ellenkezik az 1655:95. törvénycikkel. 97. Új vizsgálatot kezdjenek a komisszáriusok, kiknek egyikét a Haditanács, másikát a főkapitány és a vármegye küldje ki, s ha bebizonyosodik, hogy az a pince a gyarmati vár vagy erőd számára veszedelmes lehet, maradjon lebontva és feltöltve, s adjanak elégtételt a sértett félnek, ha viszont nem ártalmas, akkor állítsák helyre teljesen.